
2010. szeptember 14., 09:222010. szeptember 14., 09:22
A Csíkszeredában zajló jelenetek felvételét pénteken kezdték a megyei kórházban, majd délután a vonatállomáson dolgozott a román–magyar stáb többtucatnyi statisztával. A forgatási helyszíneken mindig sok a kíváncsiskodó. „Egyik jelenetet azért kellett újravenni a vonatállomáson, mert két néni belesétált a kamera látószögébe, és felkiáltottak, hogy nini, kamera!” – mesélte mosolyogva egy statiszta. Mint kiderült, eleinte csak egyetlen csíkszeredai jelenet volt betervezve, azonban a tervek átalakultak.
„Eleinte csupán a vonatállomáson szerettünk volna felvenni egy jelenetet, azonban nagyon megtetszett az operatőrnek is a hely, így hosszabb ideig maradunk” – magyarázta Vágási Emőke, a film magyarországi gyártásvezetője. Elmondta, a tervek szerint ma fejezik be a munkát Csíkszeredában.
A történet a rendező valós élményén alapszik. A film főszereplője Alex (Bogdan Dumitrache), sikeres nagyvárosi ember, azt gondolja, mindent irányíthat. Egy nap azonban szülővárosába kell utaznia, mert édesanyja kórházba kerül. Alex nem bízik senkiben, még az orvos szaktudásában sem, így folyamatosan intézkedik, informálódik. Ezzel a makacs bizalmatlansággal édesanyja állapotán is csak ront, így a főhős öszszeomlik: ráébred, hogy nem ő uralja a világot.
„A film tulajdonképpen a felnőtté válásról szól. Amikor a szülő a gyerek segítségére szorul, és nem ő támaszkodik a szüleire” – foglalta öszsze röviden Ada Solomon, a romániai koproducer.
Noha a történet eredetileg Déván játszódik, a producerek szerint Csíkszereda tökéletesen megfelel a forgatókönyvben szereplő vidéki kisvárosnak. Nem véletlen azonban, hogy a hegyek között nyugvó kisvárosra esett a választás. Amint kiderült, a film magyarországi producere, a budapesti Vágási Emőke, Csíkszeredában született és élt 22 éves koráig.
„Amióta a filmgyártásban dolgozom, számomra természetes, hogy Csíkszeredát is be kell vonni a körforgásba, hiszen itt is nagyon sok értékes helyszín, érdekes ember van” – mesélte a magyar gyártásvezető. Vágási tartott a város viszonyulásától, azonban várakozásain felül „teljesítettek” a csíkiak, hiszen nagy szeretettel, nyitottsággal fogadták a Szívből jövő szeretetből stábját. „A csíkszeredai városvezetésnek nagy szerepe van abban, hogy ezt a filmet itt forgatjuk, úgyhogy nagyon hálásak vagyunk nekik” – mondta a magyarországi Cor Leonis Films Kft. ügyvezető igazgatója.
Amint kiderült, az 5-6 napos forgatási időre sok helyi statisztát sikerült toborozni, akiknek a jelenlétére szükség is volt, hiszen egy-egy jelenetben akár 30-an is szerepeltek. A filmben nemcsak román, de magyar színészek is szerepelnek, mint Tóth Orsolya, aki a Delta, a Hídember vagy a Sorstalanság című filmekben tűnt fel. Láthatjuk majd a filmben Török-Illyés Orsolyát, aki többek között a Bibliotheque Pascal főszereplője volt, valamint Szikszai Rémuszt, a Duna Tv Kikötő című műsorának műsorvezetőjét is. A főszereplő édesanyjának szerepét Nataşa Raab játssza.
A film összköltségvetése 750 ezer euró körül mozog, amelynek 60 százaléka Romániából, 40 pedig Magyarországról származik. Emellett jelentős, 110 ezer eurós támogatást kaptak a 34 országot tömörítő Euroimages-tól is. „A filmötlettel az alkotók sokat utaztak, mindenhol szerették és támogatták” – mesélte Ada Solomon. A Szívből jövő szeretetből című film utómunkálatait Budapesten végzik, és várhatóan 2011 tavaszán lesz látható a mozikban.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.