Hirdetés

Budapesten a Tomcsa színház

Szakmai elégtételt jelent számukra, hogy az ősbemutatóként idén színre vitt Köztársaság című darabot beválogatták a Határon Túli Színházak Szemléjére, amelyet a budapesti Thália Színházban tartanak május 15. és 19. között – mondta el a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Nagy Pál és művészeti vezetője, Csurulya Csongor tegnap délután tartott sajtótájékoztatóján.

Krónika

2013. május 07., 17:512013. május 07., 17:51

Csányi a Thália élén
Csányi Sándor lesz a budapesti Thália Színház általános művészeti vezetője és a színművész látja el a továbbiakban Litkai Gergely feladatköreit is, aki az évad végével leköszön a Thália Kabaré művészeti vezetéséről. Litkai Gergely azonban nem hagyja el teljesen a Thália Színházat: az általa életre hívott Független Thália Projektnek továbbra is aktív szervezője marad - olvasható a színház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Az 2013/2014-es évad tervét Bereményi Géza ügyvezető igazgatóval együttműködve már az új művészeti vezető állította össze. A közlés szerint a Thália Színház nagyszínpadi repertoárját a jövőben úgy alakítják ki, hogy az igényes szórakozásra vágyó nézők igényeihez igazítva, a színház saját művészeire, azok karakterére fókuszálva választják ki a darabokat. Az új művészeti vezető szeretné a század eleji színházak hangulatát visszahozni a Nagymező utcába - klasszikus darabok, klasszikus díszlettel, korabeli jelmezekkel.

A székelyudvarhelyi társulat jövő pénteken, május 17-én 19 órától lép fel a magyar fővárosban. Az előadásról televíziós felvétel készül, amelyet műsorra tűz majd valamelyik közszolgálati csatorna, úgyhogy a darabot a későbbiekben csaknem az egész Kárpát-medence magyar ajkú közönsége megtekintheti.

Az évadban utoljára pénteken 19 órától – némiképp felújítva, feszesebb játékidővel – játssza a társulat Székelyudvarhelyen Szálinger Balázs Köztársaság című darabját, amelyre ezúttal a Kovács György-bérlet érvényes. Jegyek szabadeladásban is válthatók a pénztárban. Nagy Pál igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a Székelyudvarhely Tavasza című rendezvénysorozat keretében a városban vendégszerepel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Katona József Bánk bán című drámájával.

A székelyudvarhelyi társulat a Székelyudvarhely Tavasza keretében miniévadot is szervez a hónap második felére, a Fel is út, le is út című vígjátékot 21-én és 22-én játsszák – 5 lejes egységáron –, május 27-én pedig a közkedvelt V-Day című új produkciót adják elő Tóth Árpád rendezésében, amelyre a megszokott áron lehet belépőt váltani.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés