
Az RMDSZ-frakció kivonult a parlament keddi üléséről, tiltakozásul a második világháború előtt és idején tevékenykedő legionáriusmozgalom képviselőinek nyilvános védelmezése ellen.
2016. március 22., 19:112016. március 22., 19:11
2016. március 22., 19:282016. március 22., 19:28
A szenátus és a képviselőház keddi együttes ülésén választottak új igazgatótanácsot a köztelevízió (TVR) élére. A vita során Aurel Vainer, a zsidó kisebbség képviselője kifogást emelt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt Oana Stănciulescu televíziós újságíró beválasztása ellen, amiért műsoraiban legionáriusköltőket – többek között Radu Gyrt – magasztalt.
A román legionáriusmozgalom 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét az országban egyebek mellett Vasgárda név alatt. Radu Gyr az Antonescu-rezsim alatt, 1940 végén, 1941 elején legionáriusparancsnokként és a színházak főigazgatójaként tevékenykedett. Miután a PNL két szenátora is azzal érvelt, hogy ne „politikai hibáik” alapján ítéljék meg a legionáriusok kulturális érdemeit, az RMDSZ szószólói bejelentették: nem vesznek részt a voksoláson.
Puiu Haşotti volt kulturális miniszter, a PNL szenátora a kifogásolt költő – a „latin vérrel öntözött” Erdélyről írt – egyik versszakát szavalta el a szószékről, azt szemléltetendő, hogy Radu Gyr költészetében „nincs semmi legionáriusjelleg”. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) szenátora, Cristiana Anghel azzal érvelt, hogy a román legionáriusmozgalom képviselőit nem ítélték el háborús bűnökért a második világháborút követő nürnbergi perben, és nem szabad feledésre ítélni az általuk létrehozott kulturális értékeket.
A szenátus és a képviselőház együttes ülésén egyébként az RMDSZ távollétében is megszavazták az új vezetőtanácsot, amely George Orbeant, a korábbi vezérigazgató, Stelian Tănase volt tanácsadóját jelölte a TVR elnök-vezérigazgatói posztjára. George Orbean a parlament együttes kulturális bizottságától negatív véleményezést kapott, kinevezését illetően azonban végleges döntést csak holnap délelőtt hoz a plénum.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke felszólalásában kifejtette: a román parlamentben eltöltött 26 év alatt soha nem találkozott azzal, hogy valaki megpróbálta volna a legionáriusmozgalmat védeni, és ezért tisztelte is kollégáit, de ami a keddi ülésen történt, azt elfogadhatatlannak tartja. Az RMDSZ volt elnöke a legionáriusmozgalom védelmezőit bocsánatkérésre, a jelöltet pedig kifogásolt műsorai megmagyarázására szólította fel, de miután ez nem következett be, az RMDSZ-frakció úgy döntött, hogy nem vett részt a TVR igazgatótanácsáról rendezendő voksoláson.
A román parlamentben egyébként tavaly a PNL kezdeményezésére fogadtak el egy olyan törvénymódosítást, amely a legionárius- és vasgárdista-szimbólumokra is kiterjesztette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek használatának, a háborús bűnösök dicsőítésének tilalmát. A jogszabály megállapítja, hogy a román legionáriusmozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!