
Bogdan Ota, a norvég Sztár születik című televíziós tehetségkutató 2011-es ezüstérmese koncertezik szerdán a Nagyváradi Állami Filharmóniában.
2014. május 13., 19:082014. május 13., 19:08
A 19 órakor kezdődő Piano by Candlelight (Zongora gyertyafénynél) című előadás alkalmával a zongoraművész saját albumáról, a Day of Wrath című lemezről már ismert szerzeményeit adja elő, de még nem hallott újdonságokat is ígért a váradi közönségnek. Bevallása szerint ezek érzelmes darabok, segítenek „megnyitni az emberek lelkét”.
„A dalok előtt majd el is magyarázom, hogy mi késztetett azok megkomponálására” – mondta a művész, aki ezúttal akusztikus előadásra készül. A koncerten Radu Cotoman (hegedű) és Emerich Ghercă (cselló) működik közre, a bevétel egy részét pedig egy Bihar megyei kislány zeneoktatására fordítják.
„A még csak tízéves Estera Fărăgău kivételes tehetség, Ota emiatt is karolta fel” – mutatott rá lapunknak Tódor Albert, a filharmónia menedzsere. A fiatal lánynak abszolút hallása van, már tíz hangszeren játszik. Tehetségét a koncerten is bemutatja, mivel Ota felkérte, hogy ő nyissa meg az előadást.
A héten a 23. Festum Varadinum alkalmával a világhírű Varnus Xavér is fellép. A magyarországi orgonaművész a nagyvárad-olaszi református templomban koncertezik pénteken 19 órakor.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!