Hirdetés

Bodor Ádám olvasott fel Kolozsváron

"Nagyon sok indokunk volt meghívni szülővárosába Bodor Ádám írót, hiszen idén 75 éves, 2010-ben jelent meg az 1978–81 között írt tárcáit tartalmazó Az utolsó szénégetők című kötet, ráadásul a közelmúltban három könyvét is megjelentették román nyelven” – fogalmazott Balázs Imre József az irodalmi eseményen.

2011. április 21., 08:362011. április 21., 08:36

A Korunk folyóirat főszerkesztője ezt a Korunk Akadémia kedd esti rendezvényén mondta a kolozsvári Tranzit Házban, melynek meghívottja Bodor Ádám volt. Az író rámutatott: a korábbi tárcanovellák – amelyek az Utunkban jelentek meg – bekerültek a korábbi kötetekbe, az 1982-es A Zangezur hegység című kötet után keletkezett írások azonban már nem jelenhettek meg könyv formájában, ugyanis az író 1982-ben Magyarországra telepedett át.

Ezelőtt öt évvel azonban a Székelyföld című kulturális folyóirat egyik szerkesztője kimásolta az Utunk címjegyzékéből ezeknek az írásoknak a címét, a listát pedig az író ottjártakor átnyújtotta neki, később pedig Bodor egyik magyarországi ismerőse a szövegeket is összeszedte az Országos Széchényi Könyvtár archívumából, így tavaly az 56 történetet tartalmazó könyv végre megjelenhetett a Magvető Kiadó gondozásában. Bodor Ádám kifejtette: nem sok munkát adott a szerkesztőknek, könyveit saját maga, szigorú válogatás után állította össze. Kitelepedése után a Magvetőnél dolgozott, azonban 2-3 könyvnél többet nem szerkesztett – mint mondta, túlságosan tisztelte a szövegeket –, főként lektorként dolgozott, eldöntötte, hogy érdemes-e kiadni egy-egy kéziratot. Eközben keveset írt, híres regénye, a Sinistra körzet is elég későn lett kész. „Nem mintha a lektori munka kiölte volna belőlem a hajlandóságot az írásra, pusztán alapvető alkati kérdésről van szó, olykor többéves kihagyásokra van szükségem a különböző írások között” – mondta Bodor. Kifejtette ugyanakkor, hogy amikor kitelepedett, azt tapasztalta, hogy az anyaországiak közül sokat leereszkedő magatartás, finnyáskodás, atyáskodás jellemez, ha erdélyi alkotókról van szó, és ez máig sem tudott kikopni az ottani köztudatból.

„Az irodalomról elméletben nem szívesen beszélek, az az irodalomtörténészek dolga. Nagyon sok felületességet fedezek fel az irodalomelméleti írásokban, én ettől meg akarom kímélni magam” – fogalmazott Bodor Ádám. Balázs Imre József kérdésére az író elmondta, nem tudja, milyen más mesterséget szeretett volna, ha nem lesz író. „Így visszatekintve úgy látom, hogy semmilyen tisztességes polgári foglalkozásra nem voltam alkalmas, és eszembe jut az a rosszmájú megjegyzés, hogy aki nem tud hasznosat csinálni, az menjen írónak” – fogalmazott Bodor, hozzátéve, hogy talán meteorológusnak beállt volna, ahhoz viszont komoly matematikai és fizikai ismeretekre lett volna szükség.

Írásművészetéről elárulta: nem akar belelátni a szereplői gondolataiba, jobbára csak azt írja le, amit lát, és amit hall tőlük. „Vannak írók, akik oldalakon keresztül boncolgatják egy-egy történés lelki hátterét, ez azonban nem tartozik hozzá az eszköztáramhoz” – mondta. A hetvenes években, mikor hetente-kéthetente jelent meg egy-egy tárcája, sokszor az utolsó órákra maradt ezek megírása, olykor lapzártakor vitte be a gépírásos oldalakat. „Emiatt sokszor nem volt időm új neveket kitalálni, és előkapartam az emlékezetemből egy-egy korábban már használt nevet, emiatt pedig sokszor azt hiszik, hogy ezek az írások egymás folytatásai, holott ez nagyon ritkán van így. A pillanatnyi kedvemnek, hangulatomnak voltak mindig kiszolgáltatva ezek az írások, azért is írok novellákat, mert azt tudom igazán megírni, ami éppen akkor érdekel” – magyarázta Bodor. Mint mondta, a Sinistra körzet után egy újabb regényre kapott felkérést, így Az érsek látogatása határidőre készült el. „Mivel nem volt elég időm, a történet nem tudott természetesen kifutni, már a leadáskor hiányérzetem volt a regénnyel kapcsolatban” – emlékezett vissza.

Tegnap este egyébként a kolozsvári román olvasók is találkozhattak az íróval: a Cărtureşti Könyvesboltban bemutatásra kerültek a 2010-ben román nyelven megjelent kötetek, a Sinistra körzet, Az érsek látogatása és A börtön szaga. A szerzővel a kötetek fordítója, Marius Tabacu, illetve Balázs Imre József beszélgetett.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés