
A kolozsvári Román Nemzeti Színház igazgatója, a többszörös UNITER-díjas Mihai Măniuţiu saját darabját viszi színre – Szebb az élet halál után címmel – a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban.
2014. június 19., 16:422014. június 19., 16:42
2014. június 19., 18:522014. június 19., 18:52
A szombati bemutatóról szólva a csütörtöki sajtótájékoztatón Csurulya Csongor művészeti vezető elmondta: „mindenképp meg kellett ezt lépnünk, de előbb fel kell nőnünk a »szerephez«. Kis színház vagyunk, vidéken dolgozunk, nem vagyunk túlfinanszírozva, de be kell bizonyítanunk saját magunknak, a szakmának és a közönségnek egyaránt, hogy mire vagyunk képesek.”
Nagy Pál színházigazgató arról beszélt, hogy a munka egyrészt igénybe vette a tizenöt éves színház szellemi és művészi erőtartalékát, másrészt akkora költségvetése van, mint két és fél átlagos műnek.
Măniuţiu kiemelte a színjátszás közszolgálatiságát, amelyet időnként elfelejtenek a felelős vezetők, majd úgy nyilatkozott: számára nem szokatlan kicsi és gyengén pénzelt társulattal dolgozni. „A darabom nem tekinthető kőtáblának, igazítani lehet az adott helyzethez. Ha kevés színészem van, akkor rövidítek a szövegen, adott esetben szereplőket hagyok ki. Ha jelen vagyok, a technika sem akadály, hiszen együtt a maximumot tudjuk kihozni a lehetőségekből” – fogalmazott az alkotó.
Măniuţiu elmondta: tisztában volt a fiatal társulat képességeivel, szerinte a művészek egyénileg és közösen is képesek jelentőset alkotni, a háromhetes próbafolyamat során pedig sok meglepetésben és kellemes csalódásban volt része. „Hiszem, hogy sikerült megtalálni a szöveg, mozgás és zene közti egyensúlyt. Darabom műfaja metaforikus kabaré, sokban hasonlít, vagy legalábbis emlékeztet A földműves és a halál című előadásra, amelyet tavaly rendeztem a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Johannes von Tepl elfelejtett 16. századi író misztériumjátékából. Annál az adaptációnál a talk-show, a zenés-táncos műfajok elemeit használtam” – magyarázta.
A díszlet- és látványtervező, Tudor Lucanu – aki szintén a kolozsvári Román Nemzeti Színház munkatársa – már a rendező előtt négy héttel Udvarhelyre érkezett, együtt élt és dolgozott a Küküllő-parti társulattal. Az általa kreált színpadkép fő elemei egy hatalmas fa és 300 sörösláda.
A bemutatót szombat este 7 órától tartják. Az előadás előtt átadják az idei közönségdíjakat, búcsúztatják a távozó művészeket, és bejelentik az ősszel bemutatkozó új tagok nevét is. A Szebb az élet halál után című komédiát a házi bemutatót követően ősztől bérletes előadásként játssza majd a társulat.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!