Hirdetés

Beváltott remények a múzeumok éjszakáján

A múzeumok éjszakája beváltotta a hozzá fűződő reményeket, igazi kulturális happeningje a városnak – véli Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a szombati rendezvény kapcsán. 

Péter Beáta

2014. június 22., 19:242014. június 22., 19:24

Szombaton, Szent Iván éjszakáján egyébként nemcsak a csíkszeredai, de a székelyudvarhelyi, a Gyergyószentmiklósi és két sepsiszentgyörgyi közgyűjtemény is csatlakozott a magyarországi múzeumok éjszakájához: késő estig várták a látogatókat, akik ingyen tekinthették meg a tárlatokat, de számos érdekes kísérőrendezvényen – koncerteken, filmvetítésen – is részt vehettek.

A nap folyamán közel 2500 személy látogatta a programokat, legtöbben este 7 és 10 óra között fordultak meg a várban – tájékoztatott Gecző-Dávid Bíborka, a csíkszeredai múzeum kommunikációs munkatársa. „Igény volt arra, hogy több tárlatvezetést is tartsunk, mint amennyit előzőleg terveztünk. A rendezvény látható módon elérte a célját, mert olyan embereket is bevonzott, akik az év többi részében nem járnak múzeumba” – fogalmazott.

A csíkszeredai Mikó-várban a legkisebb múzeumlátogatók bevonásával kezdődtek a programok szombaton. A gyerekeknek szóló foglalkozások a Rippl-Rónai József-kiállításhoz kapcsolódtak, különböző rajz- és festési technikákat próbálhattak ki a jelenlevők. A kézműves foglalkozás után a sepsiszentgyörgyi Cimbora Bábszínház árnyjátékából kiderült, hogyan is koronázták királlyá Mátyás.

A Szent Iván napjához kapcsolódó programsorozat keretében reggel kilenctől éjfélig lehetett látogatni a Csíki Székely Múzeum állandó és időszakos kiállításait. A Mikó-várban a Rippl-Rónai József-, a néprajzi, vártörténeti, nyomdatörténeti és szakrális kiállításokat, a Kossuth utcai galériában a Camera Club Siculorum fotóklub kiállítását, valamint a zsögödi Nagy Imre Galéria tárlatát ingyenesen lehetett megtekinteni.

A legtöbb kiállítást tárlatvezetés sel nézhették végig az érdeklődők. Az idei rendezvényen a szervezők különböző foglalkozású, ismert csíki személyiségeket kértek föl, hogy mutassák be a nagyközönségnek a Rippl-Rónai-kiállítást. A meghívott tárlatvezetők közül többen is elmondták, hogy némi izgalommal néztek a feladat elé. Mind az öt csoport – színészek, zenészek, sportolók, újságírók, elöljárók – tárlatvezetésénél nagy volt az érdeklődés.

„Nagyon érdeklődők voltak az emberek, nagyon kíváncsiak voltak Rippl-Rónai művészetére, és nagyon bejött az ismert emberek tárlatvezetőként való bevonása. A regisztráción viszont javítani kell, mert sokkal több volt az igénylő, mint amennyien elfértek a termekben, erre megpróbálunk kitalálni valamilyen rendszert a jövő évi rendezvényünkre – mondta el lapunknak Gyarmati Zsolt.

Sokan voltak kíváncsiak a régészek terepen végzett munkájára, amelyet a csíkmindszenti középkori templomi ásatásnál ismerhettek meg a délután folyamán, és a múzeumi munka kulisszái mögé is sokan bepillantottak. Éjfélkor még tele voltak a kiállítások termei, a vár udvarán az est folyamán a Frep, a Stereogram és a Pegas 801 zenekar koncertezett. Később a Tres Courts – Nagyon Rövid Filmek Fesztiváljának filmjeit vetítették, és ezzel párhuzamosan táncházat tartottak hajnali három óráig.

Székelyudvarhelyen a becslések szerint talán valamivel kevesebben mentek el a tárlatokra és rendezvényekre, mint tavaly, de idén is sokan betértek a Haáz Rezső Múzeum tárlataira, bekapcsolódtak a múzeumpedagógiai programokba, sokan ellátogattak a Jézus-kápolna mellett szervezett lovagi bemutatóra is. Utóbbi esetében az időjárás is szerencsésen alakult, bár felhős idő volt, az eső végül elmaradt.

A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban az esztenáké volt a főszerep szombaton: az érdeklődőknek bemutatták, mi történik az esztenákon, a tejből sajtot és ordát készítettek, túrós puliszkát főztek, de meg lehetett kóstolni egyéb jellegzetes étkeket is. Sepsiszentgyörgyön nemcsak a Székely Nemzeti Múzeum, de a Székelyföldi Vadászati Kiállítás is várta a látogatókat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés