
Fotó: Biró István
2011. szeptember 16., 09:572011. szeptember 16., 09:57
A szerző érdekes művészként jellemezte a kolozsvári születésű Bertalan Istvánt, aki „megrögzötten visszahúzódó volt”. „Nagyon nehezen lehetett együtt dolgozni vele, folyamatosan neurotikus állapotban volt. Megismerkedésünk is meglehetősen különös volt” – emlékezett Pintilie. Hozzátette: a Temesváron megalakult 111 – később Sigma – képzőművészeti csoport, amelynek Bertalan is alapító tagja volt, a romániai modern művészet központjává tette a várost. A kiállítás a művész 1986 és 1989 között született, kevésbé ismert alkotásait mutatja be. Székely Sebestyén György, a Quadro Galéria igazgatója rámutatott: Bertalan jelenleg ismertetett alkotásaival a művészi létről alkotott gondolatait kívánták a közönség elé tárni, mivel a neoavantgard állásfoglalása szerint a művészet egyenlő az élettel.
Az igazgató arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a tárlat egy olyan kiállítássorozat első állomása, amelynek célja a kortárs romániai és romániai származású művészek bemutatása. A monográfiával kapcsolatban elmondta: mivel Bertalan gondolatai szerteágazóak, a könyv is hasonlóan sokrétű. „A monográfiát valószínűleg senki nem olvasta még el teljes egészében, magam is többször próbálkoztam” – vallotta be az igazgató. Georg Lecca, a kötet szerkesztője cáfolta a felvetést, elmondása szerint ugyanis ő biztosan elolvasta a könyvet. „Nagyon nehezen valósult meg ez a projekt, már 2000-től dolgozunk rajta, de elmondhatom, hogy a végeredmény nagyszerű” – vélekedett a szerkesztő, aki azzal kapcsolatos reményét is kifejezte, hogy a kortárs romániai művészet „visszaszerezhető”, ismertté tehető. Bertalan művésztársai és barátai – a megnyitó további meghívottai – a festőművésszel eltöltött időszakról, közös emlékeikről meséltek a jelenlévőknek. A kiállítás keretében Bertalan Istvánról készült videofelvételeket is megtekinthettek a résztvevők.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.