2010. június 14., 08:062010. június 14., 08:06
A kolozsvári születésű festőművész szintén elismert keramikus feleségével, Mártával együtt ugyanis már évtizedek óta a bihari megyeszékhelyen él és alkot. A múzeum indulásakor és az „aranykorban” is aktívan részt vett az intézmény működtetésében – idézte fel az igazgató. Nagy szerepe volt abban is, hogy a könyvbemutató helyszínéül szolgáló palotában, ahol a hetvenes évek eleje óta működött a múzeum, a festékréteg alatt értékes freskókat találtak és mentettek meg a szakemberek.A bemutatót épp abban a teremben tartották, ahol ennek köszönhetően ma is bárki megcsodálhatja a helyreállított falfestményeket.
Harminc, illetve húsz évvel ezelőtt szervezett egy-egy tárlatot Jakobovits Miklós képeiből a múzeumban, így került közel az alkotó világához – mesélte a könyv szerzője, Maria Zintz művészettörténész. Azt is elárulta, hogy ismeretségük még korábbról ered, Jakobovits ugyanis a középiskolában rövid ideig tanította a szerzőt, aki úgy érzi, pályaválasztásában nagy szerepe volt annak, hogy a művész vezetésével először láthatott igazi festészeti műhelyt. A mintegy négyszáz oldalas, gazdagon illusztrált kötet időbeli szakaszokra osztja a művész munkásságát, és nem kizárólag a festészetről szól – mondta a művészettörténész.
Bevallotta: nagyon örül neki, hogy a számos támogatónak köszönhetően kiemelkedően igényes kiadásban jelenhetett meg a nem mindennapi, román, magyar és német nyelvű monográfia. A szerző után Negoiţă Lăptoiu kolozsvári egyetemi tanár méltatta Jakobovits Miklós munkásságát, majd Böcskei László római katolikus püspök, illetve Szabó Ödön megyei tanácsos szólalt fel. A dedikálás előtt levetítették a tágas termet zsúfolásig megtöltő közönségnek a Duna Televízió Jakobovits Miklósról készült portréfilmjét.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.