Hirdetés

Bemutatták Szervátiusz szobrát a Kolozsvári Magyar Napokon

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

BannerZoltán művészettörténész elmondta: a szobor keletkezéséről azon kívül, hogy valamikor 1940–1944 között született, nem sokat tudni. Hozzáfűzte, Szervátiusz Jenő egyik legreprezentatívabb alkotásáról van szó, az egyetlen olyan erdélyi szobor, amelynek témája a magyar honfoglalás. A műalkotást Venczel Attila, Venczel Árpád és Dési Károly képzőművészek restaurálták.

Kiss Előd-Gergely

2011. augusztus 17., 07:422011. augusztus 17., 07:42

Értékes, 14–17. századi magyar könyveket tekinthettek meg az érdeklődők a Kolozsvári Magyar Napok keretében tegnap az Akadémiai Könyvtárban, de filmvetítésekkel és Benkó Dixieland Band-koncerttel is várták a közönséget a programsorozat szervezői. „Szervátiusz Jenő Hét vezér című alkotásával megvalósította a szobrászatban a transzszilvanizmust, amelyet Kós Károly a kultúra valamennyi területén szorgalmazott, ezzel gyakorlatilag megteremtette az erdélyi magyar szobrászatot” – jelentette ki tegnap Banner Zoltán művészettörténész a honfoglaló magyar vezéreket ábrázoló restaurált műalkotás bemutatóján.

Az eseménynek a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Szent Mihály-plébánia adott otthont, ahol a Szervátiusz Múzeum is működik. Az esős idő ellenére szép számban megjelent érdeklődőket Gaal György, az eseményt szervező és az alkotást restauráltató Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke köszöntötte, majd Banner Zoltán művészettörténész ismertette a szobor és a restaurálás történetét. Banner elmondta: a szobor keletkezéséről azon kívül, hogy valamikor 1940–1944 között született, nem lehet sokat tudni. Hozzáfűzte, Szervátiusz egyik legreprezentatívabb alkotásáról van szó, az egyetlen olyan erdélyi szobor, amelynek témája a magyar honfoglalás. A műalkotást Venczel Attila, Venczel Árpád és Dési Károly képzőművészek restaurálták. A transzszilvanizmusról szólva a művészettörténész kijelentette: „az nem stílus, hanem magatartásforma”. Banner kifejtette: bár a szobor valószínűleg vázlata volt egy tervezett nagyobb alkotásnak, hiszen méretét tekintve úgynevezett egyharmados szobor, ez mit sem von le az alkotás értékéből. Az ünnepélyes bemutató végén Kovács Sándor esperes, címzetes kanonok, az esemény házigazdája az elhangzottakat kiegészítendő elmondta: büszkék lehetünk arra, hogy ilyen nagy művészek voltak és vannak Erdélyben, akik a történelemnek alkotnak.

A keddi nap volt ugyanakkor a Kolozsvári Magyar Napok filmes eseményeinek első napja. Délután 17 órától a Kolozsvári filmes műhelyek elnevezésű sorozat a Transindex Tv válogatott produkcióival vette kezdetét a Tranzit Házban. Ugyanitt 17 óra 55 perctől a kolozsvári filmkészítés múltjáról készült dokumentumfilmek közül Zágoni Bálint idén forgatott Janovics Jenő, a Magyar Pathé című alkotását tekinthették meg az érdeklődők. A Szamos-parti intézményben 19 órától Fekete Mihály 1917-es A vén bakancsos és a fia, a huszár című filmjének vetítése volt talán a legizgalmasabb, hiszen a közel százéves némafilmet élő zenés kísérettel tekinthette meg a közönség. Este a nagy sikerű Peter Strickland-filmet, a Varga Katalin balladáját, valamint a Sapientia-egyetem fotó, film, média szakos diákjainak válogatott alkotásait nézhették meg az érdeklődők. A filmes események részletes, kedd–csütörtöki programja a magyarnapok.ro/index.php/hu/program/filmnapok címen érhető el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés