2012. augusztus 10., 09:142012. augusztus 10., 09:14
A kolozsvári könnybemutató másnapján, csütörtökön Nagybányán nyílt kiállítás Thorma János műveiből. A könyv a nemzetközi vándorkiállítás katalógusa is egyben. A könyv elején a híres nagybányai művésztelep alapítója és egyik jellegzetes mestere, Thorma János életéről és festői korszakairól olvashatnak rövid összefoglalást az érdeklődők. A kiadvány négy nyelven, magyarul, angolul, németül és románul is olvasható.
Szakál Aurél elmondta: a vándorkiállítás Thorma életének helyszíneire viszi vissza a művész képeit. A több mint 60 festményből álló tárlat idén június 1-jén Kecskeméten nyílt meg először, majd ezt a kollekciót augusztusban két részre osztották. Augusztus 9-étől Nagybányán, a festőművész fontos alkotói időszakának színhelyén közel 35 kép, míg augusztus 17-étől szülővárosában, Kiskunhalason 25 festmény lesz kiállítva. Ősszel a vándorkiállítás németországi túrára indul.
Szakál Aurél hozzáfűzte: a tárlat anyaga Magyarország, Németország, Románia múzeumaiból és magángyűjteményeiből származik. A Thorma-kiállítás több évtizedes szünet után mutatja be a művész válogatott festményeit.
Thorma János Kiskunhalason született 1870-ben, később Nagybányára költözött. A magyar festészet egyik kiemelkedő alakja. Pályafutását 1887-ben Budapesten Székely Bertalannál kezdte, majd 1888-ban a müncheni Hollósy-iskolában és 1889-ben a Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián folytatta. Thorma János 1896-ban az európai hírűvé vált nagybányai művésztelep egyik alapítója, s évtizedekig sok művész nevelője volt.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.