2012. október 03., 13:212012. október 03., 13:21
A Temesváron szeptember 19-én bemutatott Peer Gyntöt, amelyet a budapesti Forte Társulattal közösen hozott létre a színház, a budapesti közönség is láthatja majd október 13-án és 14-én a Thália színházban, a Café Budapest Kortárs Művészeti fesztivál keretében.
Október végén erdélyi miniturnéra indul a társulat. A Furnitur című darabot 26-án Marosvásárhelyen adják elő. Október 27-én és 28-án a székelyudvarhelyi dráMA Kortárs Színházi Találkozón pedig a Furnitur mellett a Deviancia című színművel szerepel majd a társulat.
A temesvári magyar színház vendégelőadásokat is befogad a hónapban. A bukaresti Mădălina Dan és Mihaela Dancs koreográfusok (anti)aging című előadását október 5-én látható a Stúdió Teremben. Emellett a színház idén is vendégül látja, immár harmadik alkalommal, a brassói Duo Bastet német nyelvű színjátszó csoportot, amely ezúttal október 13-án a Samuel Beckett darabja nyomán készült Tägliche Tage című előadását mutatja be - olvasható a színház közleményében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.