
Fotó: A szerző felvétele
2011. március 22., 09:382011. március 22., 09:38
A bábszínház világnapja alkalmából a színház előcsarnokában kiállították a korábbi előadások díszleteit és bábjait, a színészek néhány perces jeleneteket rögtönöztek, a gyerekek kipróbálhatták a különböző bábtechnikákat. Közel egy év után új darabot is színre vittel Ilók és Mihók címmel, a hasonló című magyar népmese alapján. „Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, volt egy özvegyasszony és annak egy Mihók nevű boldogtalan fia” – kezdődik a mese.
A gyerekek a házasodni készülő legény kalandjait követhetik végig, a tréfás történetben feje tetejére áll a világ. A bolondmesék logikáját követve Mihók leánykérései eltérnek a megszokottól, azt sem tudja, mit tegyen a jegyajándékokkal. A komikus helyzetek több változatban megismétlődnek, Mihók időközben bölcsebbé válik és megtalálja a párját, elnyeri Ilók kezét. Nagy Kopeczky Kálmán a darab rendezője lapunknak elmondta, a díszlet, a látvány bábszerű, azonban a szerepeket színészek játsszák: az egyik címszerepet a rendező, a másikat Porzsolt Erzsébet. A látványtervező Baróti Hunor, a zenét Csibi Szabolcs és Kelemen István szerezte. Az életben fontos állomás a házasság, mindenkinek van párja, még a „bódogtalan” Mihóknak is, üzeni a mese. Nagy Kopeczky Kálmán elmondta, eddig kizárólag pályázati pénzből működtették a bábszínházat, ezért nem volt pénz arra, hogy gyakrabban rukkoljanak elő új előadással.
Ettől az évtől a Tamási Áron Színház vezetősége a bábszínészek fizetésére elkülönített költségvetés mellett produkciós költséget is biztosít a Cimborák Bábszínháznak, így ezentúl minden évadban három új produkciót visznek színre, mondta a társulatvezető. Nagy Kopeczky Kálmán szerint továbbra is pályáznak, házalnak, de szükség volt egy biztos alapra, hogy az új előadások költségeit fedezni tudják.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!