
Fotó: Biró István
2010. június 02., 10:172010. június 02., 10:17
Az idei zsűri névsorán egyetlen román művész szerepel, Monica Bârladeanu színésznő, aki a Lăzărescu úr halála című, Cristi Puiu rendezte alkotással vonult be a nemzetközi filmvilág köztudatába. „Számomra egy film akkor jó, ha érzelmileg megérint.
És itt nem feltétlenül a »könnyes« mozikra gondolok, hanem azokra az alkotásokra, amelyek velem maradnak azután is, hogy kijöttem a vetítésről, sőt másnap is, harmadnap is” – mondta a színésznő. Álláspontját alátámasztotta Barmak Akram afganisztáni származású rendező is, aki úgy került a bírák közé, hogy tavaly a Kabuli Kid című alkotásával, elsőfilmesként, elnyerte a TIFF legjobb rendezőnek járó díját.
„A jó film kísér engem az utcán – vallja a jelenleg Franciaországban élő Akram –, ráismerek a szereplőkre és szituációkra a mindennapi életemben.” Ineke Smits, aki a Putin’s Mama című dokumentumfilmjével lépett be a szakma élvonalába, az eredeti szemléletet értékeli egy alkotásban és azt, ha a rendező nem hajlik a megalkuvásra. Martin Blaney filmkritikus, a filmfesztiválok elengedhetetlen „kelléke” szerte a világon, ugyanolyan jelentősnek érzi a színészi teljesítményt is, akárcsak a forgatókönyv eredetiségét. „A zenén sok múlik – véli Blaney –, egy túl erős, arculcsapós zene el tudja rontani az összhatást.”
A versenyfilmek elbírálásában szerepet vállalt Christine Dollhofer is, aki az egyik legismertebb név az európai filmfesztiválok szervezésében: nyolc éven keresztül volt az osztrák Diagonale filmfesztivál művészeti igazgatója. „Egyedi megközelítés, de ugyanakkor közéleti, társadalmi problémák felmutatása – ezt várom el egy jó alkotástól”, ismertette szempontjait az osztrák filmszakember. A Krónika kérdésére a zsűritagok azt is elmondták, még nem döntöttek arról, hogy szigorú pontozási rendszerrel, vagy közös megegyezés alapján jelölik-e majd ki a „legjobb” alkotást a tizenkét, versenyben lévő film közül.
„Egyelőre csak barátságosan beszélgetünk mi, zsűritagok a versenyben lévő filmekről, de bevallom őszintén, alig várom, hogy a döntés kényszerében parázs viták alakuljanak ki. Azok ugyanis termékenyebbek, mint a barátságos csevegés” – foglalta össze Ineke Smits. Hogy végül melyik filmre esik a bírák választása, az a szombat esti gálán derül majd ki.
| Lucian Ban kolozsvári származású, New York-i dzsesszzongorista és zeneszerző Most Beautiful Songs... a Soundtrack for Andy Warhol’s Screen Tests című multimédia-projektjét láthatták hétfő este a Transilvania filmfesztivál (TIFF) keretében az érdeklődők. A zenei aláfestéshez Mat Maneri hegedűművész, Silent Strike elektronikus zenész is hozzájárult, a kivetítés egyediségét pedig Dan Băsu videoművész biztosította. Andy Warhol amerikai pop art művész a hatvanas években több száz Screen Testet, párperces fekete-fehér néma portréfilmet forgatott a stúdiójába látogató sztárokról vagy hétköznapi emberekről. Ezek közül tízet mutattak élő videoefektekkel újraértelmezve, a rájuk komponált filmzene kíséretében. Képünkön a nemrég elhunyt Dennis Hopper portréja. |
Szerző: Tofán Koós Imola
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.