
Fotó: Krónika
Fotó: Máthé Kincső
A kezdetekkor Sándor Krisztina, az ODFIE főtitkára és Rácz Norbert alelnök is ifjú csepűrágóként készült a megmérettetésre. A főtitkár 1997-ben a homoródalmási csapat tagjaként érkezett a legelső találkozóra, ahonnan Rejtő-előadásukkal első díjat vihettek haza.
Kádár Kincső szervező és zsűritag szerint a színjátszón az idő múlása is szembetűnővé válik, hiszen a jelmezbe bújt fiatalok zöme nemrégiben még a gyermektáborokban zsivajgó siserehad tagja volt. Az egyletet képviselő szervező mellett a Kozsik József marosvásárhelyi színművész, Kozsik Ildikó bábszínész, egyetemi oktató, Karner Ottó, a budapesti Unitárius Alkotók Társaságának (UART) elnöke, Fogarasi Alpár kolozsvári színművész, Székely Benczédi Éva csíkfalvi román és magyar irodalom szakos tanárnő és Bonczidai Éva teatrológus alkotta zsűri értékelte a fellépők teljesítményét. Mint mondják, voltak egy kaptafára készített előadások is – hármat szinte ugyanazzal a díszlettel játszottak, de emlékezetes és ötletes színpadi megoldások is születtek. Az előadások elbírálásakor – a találkozó jellege miatt is – nem annyira a művészi színvonal, a technikai bravúr vagy a hibátlan alakítás volt a döntő, hanem a kiegyensúlyozott csapatmunka, az ifjúságközeli témák megtalálása, a képben és helyzetekben való gondolkodás fejlesztése vált iránymutatóvá. A több mint kétszáz fellépőt és érdeklődőt fogadó rendezvény fődíját Karinthy Frigyes Tanár úr, kérem című regényéből készült produkciójukkal az alsófelsőszentmihályi csapat nyerte el, és felléphetnek az augusztus 2–9. között Nagyváradon zajló Kárpát-medencei Nyári Egyetemen is. Második lett a kökösiek anderseni kis gyufaárus lány történetén alapuló mozgásszínházi előadása, a harmadik díjat pedig a szentábrahámiak népmese-feldolgozása, a Csicseri történet érdemelte ki.
Az idei színjátszó krónikája jegyzi az UART erdélyi fiókjának, az Erdélyi Unitárius Alkotók Társaságának megalakulását is. Az alapító okiratot a zsűritagként résztvevő művészek mellett Farkas Wellmann Endre költő és az ODFIE vezetősége, Szabó László és Rácz Norbert is aláírták.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.