2012. május 02., 06:262012. május 02., 06:26
„A 36 négyzetméteres területen kiállított 39 alkotás, az olajfestmények, a bronzszobrok és fotók, illetve réteges fotógrafikák természetesen nem reprezentálhatják a teljes kortárs magyar művészetet, de mégis betekintést adnak abba” – mondta el az MTI-nek Sárba Katalin galériavezető vasárnap.
A Forrás Galéria tavaly kiemelt díszvendégként – mintegy 120 négyzetméteren, nyolc művész alkotásaival – ugyancsak részt vett a pekingi Art expón, és tervei között szerepel, hogy még az idén ősszel egy komoly önálló kiállítással jelenjen meg. A mostani magyar kiállítók legfiatalabbika a 27 esztendős Orr Máté, a legidősebb a 76 éves Szabó Ákos festőművész.
A falon még ott vannak Bátorfi Andrea képzőművész és a baróti születésű Incze Mózes festőművész alkotásai, a teret Párkányi Raab Péter különleges szobrai teszik izgalmassá. Az április 29. és május 2. között nyitva tartó, hatalmas területet beterítő, körülbelül kétszáz galéria kínálatát felvonultató Art Beijingen több külföldi standon is lehet magyar művészek nevével találkozni.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.