2011. március 03., 09:512011. március 03., 09:51
Tőzsér József, a kötetet gondozó csíkszeredai Pallas – Akadémia Könyvkiadó igazgatója elmondta: a tanulmánykötet megjelenésének apropója az volt, hogy tavaly volt Barabás Miklós festőművész születésének kétszázadik évfordulója.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul köszöntőjét követően a könyv szerzői mutatták be a kötetet, az egyik szerző, Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész azonban úgy döntött, nem a tanulmányokról beszél, hanem bemutatja Barabás Miklós korát. A művészettörténész előadásából kiderült, a márkosfalvi születésű festőművészt a biedermeier kor festőjeként tartják számon, amely a napóleoni háborúktól 1848-ig tartott, a képzőművészetre és irodalomra egyaránt ható irányzat a romantika kispolgári elburjánzásaként ismert. Murádin Jenő előadásában elmondta: Barabás a Szent Szövetség és Metternich osztrák kancellár korában alkotott, ekkor jelenik meg Erdélyben a litográfia. A festőművész a nemzeti kultúra egyik megteremtője volt – zárta előadását Murádin Jenő. Egyed Péter egyetemi tanár szintén Barabás Miklóst méltatta, mint mondta: rendkívül tudatos ember volt, aki az életét is megkomponálta, ugyanakkor a korszak egyik nagy utazója volt, aki bejárta Kelet-Közép- és Dél-Európát egyaránt.
„Azért érdemes megvásárolni a könyvet, mert Barabás alkotásai tudatosságukkal a korszak látásmódját is bemutatják, Barabás nemzeti és egyetemes művész” – válaszolta a Krónika kérdésére Egyed Péter a könyvbemutatót követően.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.