2012. február 16., 06:232012. február 16., 06:23
A művésznő rendszeresen énekel Svájcban és Franciaországban, de már az isztambuli Albert Long Hall vendégeként is szerepelt Mozart Exultate, jubilate című motettájában. A február 16-ai előadást este fél héttől tekintheti meg a közönség, míg a február 18-án, szombaton sorra kerülőt, amely leckeelőadás lesz Krasznai Gáspár vezetésével, 11 órától. A produkciót Gombár Annamária újította fel, karmestere Jankó Zsolt, rendezője pedig Ionel Pantea. A varázsfuvolát Wolfgang Amadeus Mozart 1791-ben, fiatalon, mindössze harmincöt éves korában bekövetkezett halála előtt néhány hónappal komponálta egy csőd szélén álló, külvárosi bécsi színház megmentésére. A történet szövegét Emanuel Schikaneder, a színház igazgatója írta meg, amelyből Mozart zsenialitásának köszönhetően a zeneirodalom egyik legnépszerűbb és legértékesebb daljátéka született.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.