„Rejtett szándékom, hogy úgy mutassam be az aktot, hogy az fogyasztható legyen, egyáltalán nincs ezekben a képekben szexualitás, csakis a testek szépségét mondanivalóját szeretném hangsúlyozni. El szeretném hitetni az emberekkel, hogy ha alaki levetkőzik az nem rögtön a szexualitásról szól: ha meztelenek az emberek sokkal őszintébbek” – avatott be műhelytitkaiba Bánhegyesy Antal kolozsvári fotóművész szerda este Kolozsváron, a Korunk Stúdiógalériájában megnyílt önálló tematikus tárlatának megnyitóján.
2013. május 23., 16:162013. május 23., 16:16
2013. május 23., 16:162013. május 23., 16:16
Kérdésünkre elmondta: kiállítása két fényképsorozatból áll, mindkettő az emberi test játékáról szól. Az első. a Les uniques (Az egyetlenek) az ember és a tárgy kapcsolatát, míg a Recess (Szünet) az ember és ember közti kapcsolat témáját bontja ki.
A Les uniques sorozattal egyébként Bánhegyesy Antal nemzetközi fotópályázatot nyert Londonban az év fekete-fehér fényképe díjat kapta meg 2012-ben. A fotósorozat darabjain az ember a tárgyakhoz képest „alulértékelt”, csak egy árnyék, egy részlet a sok közül. „Mai materialista világunkban ez elég gyakori, a tárgyakat túlságosan sok személyiséggel látjuk el, míg az embereket eltárgyiasítjuk” – magyarázta a fotóművész. A Recess című fényképsorozat viszont egy emberi kapcsolat történetét meséli el. Bánhegyessy Antal ugyanakkor felhívta a figyelmünket arra, hogy a történet megértéséhez a kiállító terembe lépve balról jobbra haladva célszerű megnéznünk a képeket. A történet így szép lassan bontakozik ki a látogatók előtt. „Nagyon fontos, hogy a két test között milyen kölcsönhatás van, ez adja a képek többletjelentését” – avatott be a részletekbe a szerző.
Bánhegyesy Antal egyébként kolozsvári születésű fiatal fotóművész, első alkalommal állít ki a Korunk Studiógalériájában, korábban voltak már önálló tárlatai a kincses városban, amelyeknek az Insomnia és a Klausen kávézók adtak otthont.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!