
Balázs Imre József
Kivételes formakultúrája volt, örök kamaszként és koraérett bölcsként egyaránt meg tudott nyilvánulni Dsida Jenő, Páskándi Géza munkásságának pedig három műnemben is kezdeményező jelentősége volt az erdélyi irodalomban – mondta el megkeresésünkre Balázs Imre József irodalomtörténész annak kapcsán, hogy a hét végén emlékeztek a két alkotóra Szatmáron.
2018. május 21., 18:242018. május 21., 18:24
2018. május 21., 18:262018. május 21., 18:26
Két élvonalbeli alkotóról van szó – mondta Balázs Imre József irodalomtörténész a Krónikának a 80 éve elhunyt Dsida Jenőről és a 85 éve született Páskándi Géza íróról, költőről, akik emlékére nagyszabású rendezvénysorozatot tartott az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a hétvégén Szatmárnémetiben és Szatmárhegyen. Dsida Jenő Szatmárnémetiben, Páskándi Géza Szatmárhegyen született, mindkét alkotó emlékére rendszeresen szerveznek ünnepségeket a két településen.
Kosztolányi tanítványának tekinthető sokféle értelemben, saját korosztályából Radnóti Miklós és Weöres Sándor rokona – az erdélyi költők közül pedig »könnyű, halk beszédével« tűnik ki, ahogy egyszer ő maga utalt a vágyott saját hangjára” – fogalmazott az irodalomtörténész.
Páskándi Gézáról (1933–1995) szólva kifejtette, az író, költő, drámaíró, publicista fiatalkori pályájának alakulásába másfajta erők avatkoztak be, 1956-os politikai fogolyként írói karrierjének felívelése megtört és lelassult.
– mondta el Balázs Imre József. Az EMKE által szervezett programsorozaton megemlékeztek az 55 esztendővel ezelőtt meghalt Jakabffy Elemér (1881–1963) politikusról, jogászról és publicistáról is. A jeles évfordulók alkalmából irodalmi előadásokat, tanácskozásokat és filmvetítéseket tartottak Szatmárnémetiben és Szatmárhegyen.

A többség igazán csak akkor létezik, ha a kisebbség számára biztosítja identitásának megélésének lehetőségét, amivel pedig maga a többség is gyarapodik – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott Páskándi Géza mellszobrának koszorúzásán Szatmárhegyen pénteken.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!