
A rendezvénysorozat keretében megkoszorúzták Dsida Jenő szatmárnémeti büsztjét is
Fotó: EMKE
A többség igazán csak akkor létezik, ha a kisebbség számára biztosítja identitásának megélésének lehetőségét, amivel pedig maga a többség is gyarapodik – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott Páskándi Géza (1933–1995) erdélyi magyar író, költő és publicista mellszobrának koszorúzásán Szatmárhegyen pénteken.
2018. május 18., 22:182018. május 18., 22:18
2018. május 18., 22:442018. május 18., 22:44
Az Országgyűlés korábbi elnöke a háromnapos Dsida–Páskándi–Jakabffy-napok záróeseményén hangsúlyozta, ha egymás kultúráját tiszteletben tartjuk, akkor azzal leszünk többek, hogy „a demokráciát, az életet tiszteljük”.
– idézte a 85 esztendeje született Páskándi Géza szavait Szili Katalin, majd hozzátette, a demokrácia legbelsőbb lényege, hogy a többség szavatolja a kisebbség védelmét.
A politikus úgy fogalmazott, azok, akik az anyaországon kívül élő magyarként és európai polgárként élnek kisebbségi sorban, nagyon jól tudják, hogy milyen fontos megőrizni a kultúrát, az anyanyelvet, az oktatást és a hagyományokat, történelmünk ismeretét. Páskándi hitvallását idézve azt mondta, „a többség a kisebbség kovásza nélkül egy lapos kenyér. Ezt üzenhetjük ma innen” – rögzítette Szili Katalin.
Szavai szerint Páskándi Géza élete során mindig az emberi sorskérdésekkel foglalkozott, értelmiségiként és kisebbségiként is „kínzó felelőséget érzett” azért a közösségért, ahová tartozott. Számunkra – ahogy ő fogalmazott – a boldogság a méltó túlélés, de emellett a közösség cselekvő megélése is fontos – tette hozzá. Kifejtette,
Ehhez azonban egyenlőnek kell tekintsük egymást – folytatta –, tisztelnünk kell egymás kultúráját annak érdekében, hogy ne legyen másodosztályú polgár, hanem mindenki egyenlő legyen ebben az Európában. Szili Katalin szerint ez viszont csak akkor biztosítható, ha mi magyarok is egyet akarunk.
A koszorúzáson beszédet mondott Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, a művelődési házban pedig a Szatmár megyei politikusok és polgármesterek jelenlétében ünnepi műsort tartottak.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett programsorozaton megemlékeztek a 80 éve elhunyt Dsida Jenő (1907-1938) erdélyi magyar költőről, valamint az 55 esztendővel ezelőtt meghalt Jakabffy Elemér (1881-1963) politikusról, jogászról és publicistáról is. A jeles évfordulók alkalmából irodalmi előadásokat, tanácskozásokat és filmvetítéseket egyaránt tartottak Szatmárnémetiben és Szatmárhegyen.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért – írja az Economica.net román nyelvű portálra hivatkozva az MTI.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Őrizetbe vette szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Dumbrava – Dumnezeu Poartă de Grijă nevet viselő egyesület vezetőjét, Viorel Pașcát és a feleségét, Florica Pașcát.
Egy széles körű, intézményközi művelet keretében 411, a Bihar megyei illegális otthonokból kimentett, segítségre szoruló személyt vizsgáltak meg orvosi és logisztikai szempontból – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.
Szóbeli tárgyalás megtartását kéri európai polgári kezdeményezésének ügyében az Európai Bizottság ellen indított perben a felperes SZNT, mely hétfőn benyújtotta az erre vonatkozó kérelmét az Európai Unió Törvényszékéhez.
Túlmutat a helyi közösség erősítésének szándékán a Barcasági és Királyföldi Csángó Magyarok Zarándoklata, amelyet immár harmadik alkalommal szervez meg a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház.
Kulturális és közlekedési kedvezményeket vezetnek be a nagycsaládok számára – jelentette be kedden Kolozs Megye Tanácsa.
Hosszú évek óta tudomásuk volt a hatóságoknak a rászorulókat ellátó Bihar megyei humanitárius szervezet illegális tevékenységéről, ennek ellenére zavartalanul működhetett. Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter szerint már tíz évvel ezelőtt tudott az ügyről.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
szóljon hozzá!