
Elkezdődött a Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválja Kolozsváron, a szemlén 22 előadás, összesen 32 fellépés várja a közönséget.
2016. október 17., 15:452016. október 17., 15:45
Hazai társulatok mellett Oroszországból, Dániából, Magyarországról, a Moldovai Köztársaságból és Szlovéniából is érkeznek művészek, a produkciókat október 17. és 21. között a kolozsvári Puck Bábszínházban, a Diákművelődési Házban, a Zug.zone-ban, a Georghe Dima Zeneakadémián, a monostori Dacia moziban, a Lucian Blaga Nemzeti Színházban, valamint a Kolozsvári Magyar Operában láthatja a közönség.
„Jelentős pillanat a Puck Bábszínház életében a fesztivál 15. kiadása. Kihívásokkal teli évek kemény munkájának és erőfeszítéseinek eredménye, hogy a publikum minden alkalommal kiváló darabokat láthatott a világ összes pontjáról érkező művészek előadásában\" – nyilatkozta Emanuel Petran, a Puck Bábszínház igazgatója.
A teljes programból a szervezők kiemelten ajánlják többek közt a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Apakaland című előadását, a dániai Sofie Krog Színház A ház című, angol nyelvű, 12 éven felülieknek szóló produkcióját. A felhozatalban a legkisebbeknek és a kamaszoknak szóló előadások is szerepelnek. A fesztivál keretében A báb és a bábos – Találjunk optimális határt kettejük között című kerekasztal-beszélgetést is meghallgathatják az érdeklődők. A teljes program a teatrulpuck.ro honlapon olvasható.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
szóljon hozzá!