Hirdetés

Bábmúzeum nyílt Temesváron a Terézia-bástyában

Bábmúzeum nyílt a temesvári Terézia-bástyában, ahol a betérők a Merlin bábszínház régi és jelenleg használt bábjaival, illetve díszleteivel ismerkedhetnek meg. A szerdai ünnepélyes megnyitóra ellátogató mintegy 30 gyerek a Rokoko és Rikiki című előadást is megtekintette, a kicsik kitörő tapssal fogadták a bábjátékot.

Kőrössy Andrea

2012. január 27., 08:142012. január 27., 08:14

A kicsik – és nem csak – jelenleg mintegy harminc bábot tekinthetnek meg a várban kialakított, stúdióteremként is használható bábmúzeumban, a Csizmás kandúr, valamint A király új ruhája című darabokban használt bábokat és díszleteket lehet megcsodálni.

Lábadi Éva, a Merlin bábszínház igazgatója a Krónika kérdésére elmondta, a továbbiakban folyamatosan bővíteni szeretnék a bemutatott tárgyak sorát. „Terveink szerint a tárlat állandó kiállításként fog működni. A Merlin bábszínháznak otthont adó épület alagsorában ugyanakkor több évtizedes darabokat is találtunk, amelyeknek elsősorban szentimentális értékük van. Én például személyesen is kötődöm a kiállítás darabjaihoz, ugyanis a legrégebbi, 23 éves bábbal például gyermekként magam is játszottam” – idézte fel Lábadi Éva. Mint mondta, az évek során sajnos több báb is eltűnt, illetve megrongálódott, a pincehelyiség ugyanis nem volt alkalmas a tárolásukra, ehhez száraz, megfelelően szellőztetett helyiségre lett volna szükség.

Az intézmény igazgatójától azt is megtudtuk: az állandó kiállítás mellett az elképzelések szerint a bástyában saját, valamint meghívott előadásokat is be fognak mutatni, február közepén pedig tanfolyamot indítanak, amelynek során a résztvevők elkészítik saját bábjaikat, összeállítják előadásukat, a későbbiekben pedig ezeket be is mutatják a helyszínen. „A workshop elsősorban gyerekeknek szól, de természetesen minden, a bábkészítés folyamata iránt érdeklődő személy jelentkezhet majd. Közel fél éve vagyok a bábszínház igazgatója, azóta tervezzük a tanfolyam elindítását, amelyhez csupán a megfelelő helyszín hiányzott” – fogalmazott Lábadi Éva, felidézve, a bábszínház műfaja aranykorát a középkori várak falai között élte, így izgatottan készültek arra, hogy a bábjátszást visszavigyék a Terézia-bástyába.

A Merlin bábszínház egyébként továbbra is a józsefvárosi épületben működik, de ezentúl a központban is lesznek időnként előadások. A bábmúzeum kiállított tárgyai keddtől péntekig 11 és 16, vasárnap pedig 11 és 14 óra között tekinthetők meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés