Hirdetés

Az emigránssors filmvásznon

Jelenleg két filmen is dolgozik a marosvásárhelyi származású Kincses Réka, aki Balkán bajnok című dokumentumfilmjével egy csapásra ismert egyéniség lett a hazai, magyarországi és részben nemzetközi filmvilágban. A dokumentumfilm főként a marosvásárhelyi 1990-es márciusi eseményekhez, a rendszerváltás utáni, erdélyi magyar sorshoz, édesapja, Kincses Előd ügyvéd politikai szerepvállalásához kapcsolódik. Kincses Réka miután elvégezte a berlini filmakadémiát, Berlinben telepedett le, 1995 óta ott él.

Máthé Éva

2010. augusztus 27., 10:202010. augusztus 27., 10:20

„A Balkán bajnok ideje már lejárt, 2006–2008 között volt a versenyzős időszaka” – mondta lapunknak Kincses Réka. De még most is vetítik itt-ott. A 38. Magyar Filmszemlén a dokumentumfilm kategóriában, valamint a nagyszebeni Astra Filmfesztiválon is fődíjat kapott érte. Egy német dokumentumfilm-fesztiválon két díjjal, köztük a közönségdíjjal jutalmazták. „Apám volt a horog, amire ráakasztottam mindazt, amit ki szerettem volna halászni ebből a zavaros, erdélyi időszakból” – fogalmazott a filmrendező. Állítja: meglepően kevés kritikát kapott, egyesek azért bírálták, amiért „kiadta” a családját, azt nehezményezték, ahogyan az apjával (el)bánt, de ez a kritika nem a családtagok részéről érte.

Kincses Réka jelenleg művészfilmet készít. A Haza magyar–német koprodukció, és immár a vágás fázisában van. Munkáját igencsak késlelteti, hogy a Magyar Filmalapnak komoly anyagi nehézségei vannak, nem tud semmit kifizetni. Mégis arra számít, hogy a 2011-es berlinalén bemutathatják az alkotást, és a 2011-es Magyar Filmszemlén is megmérettetné. „Lehet, hogy végül nem koprodukció lesz, mert a németek felbontják a Magyar Filmalappal a szerződést” – véli Réka. A filmet idén, május–júniusban forgatták, a forgatókönyvet Rácz Erzsébettel együtt írták, aki korábban a Vígszínházban volt dramaturg, majd Berlinben forgatókönyvírást tanult. „Emigrációs témáról, egy Németországban élő magyar család történetéről van szó, színészek és amatőrök egyaránt játszanak a filmben. A főszereplő amatőr, egy Bécsben élő sepsiszentgyörgyi lány, Kerekes Krisztina, aki németül és magyarul is nagyon jól beszél. A férj, Bogdán Zsolt kolozsvári színművész, aki megtanulta a német szövegeket” – árult el részleteket az alkotásról a rendezőnő. Kis költségvetésű filmről van szó.

Kincses Réka a Haza című alkotás kivitelezésével párhuzamosan egy másik játékfilm forgatókönyvén is dolgozik. Következő mozija Romániában, Erdélyben játszódik majd. „A polgári ellenszegülésről, a civil kurázsiról szól, arról, hogy ezekkel az eszközökkel mit lehet elérni egy ilyen országban, mint Románia, és arról, hogy ez mennyire fontos dolog” – mondta. Végre egy olyan filmet szeretne forgatni Romániáról, aminek pozitív a végkifejlete. A főszereplőt édesanyjáról, Ajtay Kincses Mária egyetemi tanárról mintázza. Először azt szerette volna, hogy édesanyja maga játssza a szerepet, végül azonban Csákányi Eszter magyarországi színészt kérte fel a szerepre, akivel a Haza című alkotásban is együtt dolgozott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés