
Fotó: A szerző felvétele
2010. november 12., 10:132010. november 12., 10:13
A szerdai megnyitón Elekes Gyula intézményvezető köszönetét fejezte ki a sepsiszentgyörgyi székhelyű Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja igazgatójának, Hadnagy Miklósnak, aki közreműködött abban, hogy Székelyudvarhelyen is kiállítsák a magyar származású fotós munkáit.
A Friedmann Endre Ernőként 1913-ban született fotós alkotásait Kovács Árpád művészettörténész méltatta. „Úgy gondolom, hogy Székelyudvarhely életében nagyon fontos ez a nap, hiszen pár évvel korábban csak néhány külföldi folyóirat segítségével tájékozódhattunk Robert Capa tevékenységéről, most azonban saját szemünkkel láthatjuk a fotográfus életének egy reprezentatív részében készült alkotásait, amely egyben betekintést enged a 20. század tragikus eseményeibe” – fogalmazott a művészettörténész.
Az 57 kiállított felvétel azt mutatja, hogy Capa élete is folyamatosan veszélyben forgott a hadszíntereken. A Robert Capa nevet egyébként Párizsban vette fel, miután a növekvő antiszemitizmus elől ide emigrált – Capa zsidó származású – a név onnan jön, hogy barátai körében Cápa volt a beceneve.
A harmincas évek elején hobbifotósként kezdett képeket készíteni, ám hamar rájött, hogy kedvtelését megélhetésként is űzheti. Élete során öt csatatéren is fotózott, részt vett a spanyol polgárháborúban, ott volt a japánok kínai inváziójakor, a II. világháború európai hadszínterein, az első arab–izraeli háborúban és Indokínában. Több vele készült interjúban is azt vallotta a riporter, hogy „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”, míg végül éppen túlzott merészsége áldozata lett, ugyanis az indokínai tudósítása során, az alakulat parancsnokának figyelmeztetése ellenére távolabb merészkedett és egy taposóaknára lépett, ami azonnal végzett vele.
A vándorkiállítás november 25-éig látogatható a székelyudvarhelyi művelődési házban.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.