
2009. január 16., 11:002009. január 16., 11:00
A Magyar Világemlékezet Nemzeti Bizottsága a hazai szellemi hagyatékok közül 2007-ben első helyen Bolyai János Appendix című művét és az abban foglalt abszolút geometria tételeit javasolta az UNESCO Világemlékezet listájára. „Az UNESCO Világemlékezet listája hasonlít az ENSZ szervezet világörökségi programjára, ám ez esetben nem tájak vagy építmények, hanem legfőképp dokumentumok képezik a részét” – ismertette Náray-Szabó Gábor akadémikus, az MTAK főigazgatója, kiemelve, hogy ez nagyon fontos esemény Magyarország és a magyar kultúra számára.
„Úgy gondoltuk, hogy nem szégyen felajánlani Bolyai János Appendix című művét az UNESCO Világemlékezet számára, amely elfogadta a javaslatot. Január 9-én kaptuk az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságától a hivatalos értesítést arról, hogy felvették. Két további jelöltünk is van, reméljük, hogy azok is felkerülnek a Világemlékezet listára” – tette hozzá az akadémikus.
Ismertetése szerint Bolyai János (1802–1860) Appendix című művéből három példányt őriznek az MTA Könyvtárának kézirattárában. Ebből az egyik példány azért érdekes, mert át van szurkálva. Bolyai János ugyanis elküldte Lengyelországba a munkáját, ahol „valamilyen járvány elkerülése végett átfüstölték a postán az irományokat, és ezek a lyukak most is látszanak rajta.” „A csütörtöki esemény igazából nem Bolyai Jánosról szólt, hanem a világhírű matematikus ürügyén a tudomány és a művészet kapcsolatáról” – hangsúlyozta Náray-Szabó Gábor.
A Tudomány és művészet párbeszéde című rendezvényre az MTAK Agora programsorozatában került sor. A világhírű magyar tudósról, a nem-euklidészi geometria korszakalkotó eredményeiről, tudománytörténeti jelentőségéről beszélgettek a rendezvény résztvevői, bevonva a jelen lévő érdeklődőket. Az esemény moderátora Nagy Dénes professzor, a beszélgetőtársak pedig Prékopa András professzor, akadémikus és Kovács Attila festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense volt. A Bolyai-párhuzamosok axiómával kapcsolatban Kovács Attilának különböző művei születtek, amelyeket bemutattak egy kiállítás keretében. „Ily módon a kétféle megközelítés, a tudományos és művészeti, a racionális és az érzelmi találkozott” – mondta Náray-Szabó Gábor.
A rendezvényhez csatlakozott Kovács Attila 1, 2, 3, 4, 5 meta-vonal pozíciófüggőségben, 1984 címmel megrendezett kiállítása. Kovács Attila festőművész 1958-tól festi nem ábrázoló, tisztán strukturális képeit megszámlálható elemekkel. Az 1960-as évek óta foglalkozik a nem-euklideszi vizualitás megfogalmazásával és megvalósításával. Az 1, 2, 3, 4, 5 meta-vonal című szekvencia (72 tusrajz, 20×20 cm) Bolyai János tiszteletére készült az 1980-as évek elején, első bemutatásuk 1987-ben a németországi Ludwigshafenben, a Wilhelm Hack Múzeumban volt. A kiállítás az MTAK Vasarely Termében 2009. január 30-áig tekinthető meg, hétfőtől péntekig 10-től 18 óráig.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.