Hirdetés

Az úriember és a bohóc

Lohinszky Loránd és Ion Fiscuteanu, a marosvásárhelyi színjátszás két nemrég elhunyt kiemelkedő alakja emlékére nyílt kiállítás a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a Képzőművészek Szövetségének galériájában. 

2013. november 07., 18:012013. november 07., 18:01

A két színművész munkásságát és alakításait 18 óriásfotó eleveníti fel a 100 éves a Kultúrpalota ünnepségsorozat és a 21. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál keretében nyílt tárlaton. \"Az idén fennállásának századik évfordulóját ünneplő Kultúrpalotából indult 1946-ban a magyar, 1962-től pedig a román nyelvű színház, és az első mozi is itt működött. Két olyan jeles személyiség előtt tisztelgünk, akik bebizonyították, hogy Marosvásárhelyen is lehet akár nemzetközi művészi karriert felépíteni. Elmehettek volna a városból, de nem tették, hűségesek maradtak a településhez és a színházhoz\" – mondta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a városban köztér nem viseli e színészek nevét. Hozzátette, Ion Fiscuteanu 1967-ben a Makk Károly rendezte Bolondos vakáció című magyar–román vígjátékban debütált a filmvásznon, a két nép barátságáról szóló alkotást Romániában soha nem mutatták be.

A Liviu Rebreanu társulat művészeti vezetője, Alina Nelega elmondta, állandóan életben kell tartani a színjátszás mértékadó nagyságainak emlékét. \"Lohinszky és Fiscuteanu két különböző színészkarakter volt: egyik úriember, másik bohócos. Fis – mert így szólították ismerősei, barátai – kemény, súlyos személyiség volt, mint a nagy alkotóművészek általában. Ahogy ő mondta egy televíziós interjúban: a megformált karakterek nem voltak rá hatással, mert ő volt hatással a karakterekre. Filmes karrierje csúcsát a 2005-ös Lăzărescu úr halála című alkotásban érte el. Lohinszky Loránd vele szemben pedáns, úriember típusú művész volt, ami inkább a magyar kultúrára jellemző\" – mondta Alina Nelega, majd a színház igazgatójával közösen virágcsokrot nyújtott át Ion Fiscuteanu feleségének.

A tárlaton az érdeklődők tizennyolc, nagyméretű, megvilágított fényképen követhetik nyomon a két színészlegenda munkásságát – Bartha József azokat a fotókat válogatta a kiállításra, amelyeket kellő méretűre fel tudtak nagyítani: Az esőhozó ember, Az ember tragédiája, A makrancos hölgy, a Különös történet, A két Bolyai, a Menekülés, a Sirály, a Donna Diana, a Cyrano de Bérgérac, a Piticul din grădina de vară, a Peripeţiile bravului soldat Svejk, a Noaptea Cabatinilor, az Evul Mediu întâmplător, a Ion, a Cântăreaţa cheală, a Raţa sălbatică című előadásokból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés