
Egy Magyarországra települt testvérpár próbálja Nyárádszereda kulturális életét fellendíteni az következő hetekben. Csütörtök este a szinte a halálból visszatért festőművész néhány munkájából szervezett kiállítás megnyitójával avatják fel Losonczi Béla műtermét, ahol a közeljövőben több kulturális program is megvalósul.
2013. július 11., 18:412013. július 11., 18:41
A nyárádszeredai régi Székely Kaszinó 3–400 négyzetméteres, romos állapotú épületét a festőművész testvére, Losonczi Csongor nem olyan rég fedezte fel, elkérte a tulajdonosától, a református egyháztól, majd nekifogott kissé rendbe hozni az elhanyagolt épületet. „A Székely Kaszinó régen afféle közösségi ház volt, bálokat, keresztelőket összejöveteleket, guzsalyozást tartottak benne, de aztán államosították, és tönkrement. Most kicseréltük a tetőcserepeket, a kitörött ablakokat, meszeltünk, festettünk, álmennyezetet raktunk, három teherautónyi szemetet hordtunk el” – magyarázta Losonczi Csongor.
Újratanult ecsetkezelés
Losonczi Béla csütörtökön megnyitott műterme a továbbiakban az érdeklődők előtt is nyitott lesz. A festőművész Marosvásárhelyen született, családjával a 80-as évek elején költözött ki Magyarországra. Jobbkezesként nemrégiben tanult meg bal kézzel festeni, miután három és fél éve agyvérzést kapott. „Az, hogy életben maradt, hogy felépült, és ismét fest, igazi csoda. Az öcsém négy hónapig volt kómában, koponyájának hátsó részét gyermektenyérnyi platinalemez fedi, Béla nem tud mozogni, jobb oldalára teljesen lebénult. Beszélni szavakban és tőmondatokban tud, az íráskészsége elveszett. Jobbkezesként azonban nemrégiben megtanult bal kézzel festeni, visszatért saját stílusához, sőt azóta még tisztábban, jobban fest” – mondta el öccséről Losonczi Csongor. A test bal oldalát irányító jobb agyfélteke felelős a mintázatok és formák felismeréséért, az arcvonásokra való emlékezésért, a művészetek értékeléséért, a humorért, a zenéért, a táncért, a képzelőerőért és a térbeli képességekért. Losonczi Béla szerencsétlenségben ez volt a szerencse: a szókészletét majdhogynem elfelejtette, talán százra „szűkítette”, de a képalkotó fantáziáját nem érte kár.
A lebénult művész részleges felépülése után re-creatio című tárlatával először Herceghalomban, majd a budapesti MaMű Galériában mutatkozott be, egy évvel ezelőtt pedig a marosvásárhelyi Múzeum Kávézóban is megnyitották a tárlatot. A művész munkáin keresztül kíván átfogó képet adni a betegség előtti és utáni állapotáról. A két időszakot egy rajzsorozat köti össze, amelyen végigkövethető a művész által átélt nehéz időszak.
Összművészeti helyszín
Az egykori Székely Kaszinóban tegnap lapzártánk után megszervezett tárlatnyitón a tervek szerint a beszédek mellett Ila Gábor is zenélni fog. A szervezők azonban úgy tervezik, hogy a műterem az elkövetkezendőkben egyfajta összművészeti fesztiválnak ad majd otthont másfél-két hónapig. „Beszéltünk már több művésszel is, szeretnénk legalább a hétvégékre programokat szervezni, legyen az kiállítás, performansz, zene, vagy akár filmvetítés, színházi előadás. A programunk már alakulóban van” – jegyezte meg Losonczi Csongor, aki úgy képzeli el a nyárádszeredai helyszínt, mint amilyen régebben a zsámbéki összművészeti fesztivál volt Magyarországon. „Fel szeretnénk lendíteni Nyárádszereda nem létező kulturális életét” – tette még hozzá az ötletgazda.
Szász Cs. Emese
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!