
Az erdélyi magyar közgyűjtemények gyűjtési területének összehangolásáról tartott megbeszélést Kolozsváron az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) és az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) a hét végén.
2014. január 26., 15:522014. január 26., 15:52
A magyar többségű irányítás alatt álló múzeumok, könyvtárak, felsőoktatási intézmények és egyházi levéltárak képviselőivel folytatott egyeztetés célja egy minden területet lefedő intézményi gyűjtési kör létrehozása, amely segít megőrizni az erdélyi magyarság szellemi hagyatékát, megőrzésére, jövőjének biztosítására.
„Sajnos nagyon sok olyan – elsősorban levéltári jellegű – hagyaték található Erdély-szerte, amelynek bizonytalan a jövője. A közvélemény számára nem egyértelmű, hogy a különböző hagyatékok elhelyezése hol biztosítja azok megőrzését, szakszerű tárolását, feldolgozását, kutathatóvá tételét, ezért egyre többen magyarországi elhelyezésében gondolkodnak\" – hangsúlyozta Székely István, a KAT elnöke. Hozzátette, több olyan esetről is tudnak, amikor egyik-másik intézmény – elsősorban helyhiány miatt, vagy pedig a gyűjtési terület jellege okán – visszautasította az örökösök értékes felajánlását.
„A mostani tanácskozást egy hosszabb egyeztetés első lépésének szántuk. Kitértünk az erdélyi nagyvárosok intézményeivel való együttműködésre, a levéltári hagyatékok digitalizálására, a fondjegyzékek – a levéltár nyilvántartási segédletei – összeállításának nehézségeire\" – fejtette ki Székely István. A KAT elnöke rámutatott, elkezdték a gyűjtési területek pontosítását, e tekintetben az okoz gondot, hogy a múzeumok jelentős része egy-egy régió teljes lefedésében gondolkozik, és nem valamely szakterület összerdélyi gyűjtésében.
„Jelenleg is vannak szakosodott intézmények: az EME a tudományos jellegű hagyatékokat gyűjti, az EMKE az irodalmi jellegűeket, a Székely Nemzeti Múzeum új részleget hozott létre az 1945 utáni kortárs és modern erdélyi magyar képzőművészet összegyűjtésére. Halaszthatatlannak tűnik az 1989 utáni kiadványokat összegyűjtő könyvtár létrehozása, ugyanakkor jelenleg esetleges a természettudományi jellegű hagyatékok befogadása\" – fogalmazott a KAT elnöke.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!