Hirdetés

Az egyén örök problémái

A Franciaországban élő Matei Vişniec Kenyérzseb című darabja és a Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadás premierjére készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház, előbbire február 27-én, szerdán, utóbbira egy héttel később, március 6-án kerül sor – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Visky András, a magyar színház igazgatóhelyettese.

Kiss Előd-Gergely

2013. február 26., 07:592013. február 26., 07:59

Hozzáfűzte: Matei Vişniec az egyik legjelentősebb, de mindenesetre a legjátszottabb kortárs román drámaíró, a mű Patkó Éva fordításában kerül színpadra.

Visky elmondta: a darab a 80-as évek Romániájának hangulatát idézi, az egyén problémáját, a személyiség törékenységét ábrázolja a korabeli kommunista diktatúrában. Albu István, az előadás rendezője ugyanakkor elmondta: a szerző 28 évesen írta meg a Kenyérzsebet, ő pedig most, 28 évesen rendezte azt meg. Hozzátette: azért választotta éppen ezt a darabot, mert a színészekkel való munka érdekli, ebben a műben pedig nincs más, csak két színész, egy kalap és egy bot. Arra az újságírói kérdésre, hogy hogyan tudott viszonyulni a kommunizmushoz, amelyről nincs személyes tapasztalata, úgy nyilatkozott: azok az emberi problémák, amelyekről a darab szól, mára ugyan átalakultak, de nem tűntek el. A két szerepet egyébként Dimény Áron és Farkas Loránd játssza. Dimény a darab kapcsán elmondta: eddigi pályafutásának fontos állomásai voltak az abszurd darabok. Kifejtette: mindössze két dologra van szüksége: egy rendezőre és olyan társakra, akikre támaszkodhat. A Don Juan ünnepélyes vacsorája című darabot Mathias Langhoff viszi színre, aki korábban a Mértéket mértékkel című előadást rendezte Kolozsváron. Az előadás szövege a próbák folyamán áll össze.

Visky András elmondta: a bemutatók mellett a színház külföldi turnéi is zajlanak, legközelebb a Prágai Nemzeti Színházban van jelenése a kolozsvári társulatnak március 23-án és 24-én, ahol a Leonce és Lénát adják elő. Mint részletezte, a csehországi vendégszereplésre csereprogram keretében kerül sor, a prágai társulat április 13-án és 14-én viszonozza a látogatást, Samuel Beckett Godot-ra várva című darabját mutatják be a kolozsvári közönségnek. A kolozsvári társulat ugyanakkor ebben az évadban többek között Madridban, Párizsban és Szöulban is megfordul, az avignoni fesztiválon pedig az Übü király című előadással vesznek részt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés