Fotó: Origó
A magyar kultúra napjához kapcsolódva és az Arany János-emlékév nyitányaként a budapesti Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) nyílt napot tartott pénteken: Arany János Toldi című elbeszélő költeményének eredeti kéziratát is megtekinthették az érdeklődők a tárlatvezetések, előadások és könyvbemutatók mellett.
2017. január 22., 14:582017. január 22., 14:58
Boka László, az OSZK tudományos igazgatója kiemelte, az év kiemelt eseményei között lesz az Arany János-bicentenárium, illetve a reformáció 500. évfordulója, de a Szent László-emlékévhez és Tompa Mihály születésének kétszázadik évfordulójához kapcsolódva is szerveznek programokat. Az Arany János-emlékévről elmondta, hogy a könyvtár – mint az Arany-kéziratok jelentős részének őrzője – az emlékév országos programjainak szakmai előkészítésében is részt vállalt, valamint tudományos és ismeretterjesztő programokkal hozzájárul a megünnepléséhez is – írta az MTI.
A Nemzeti Ereklyetérben és az Ars Librorum kiállítótérben április 27-én nyílik meg a Más csak levelenként kapja a borostyánt... című nagyszabású Arany János-kiállítás, amelyet könyvbemutatók, pódiumbeszélgetések, speciális tárlatvezetések, rendhagyó magyarórák kísérnek november végéig. A tárlat az OSZK kézirattárának különleges kincseire épül, de kitér Arany és a kortársak, valamint az Arany-recepció és az annál szélesebb kultusz kérdéseire, megidézve többek közt a 100 évvel ezelőtti ünnepségeket is. Mindemellett a könyvtár 200 magyarországi és határon túli kortárs magyar költő autográf, Arany János emlékének szentelt, vagy az életműhöz kapcsolódó kéziratos versét gyűjti össze a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), a József Attila Kör (JAK) és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) közreműködésével.
Több kortárs költővel videointerjú is készül Arany meghatározó költészeti és fordítói hatásáról, illetve a ma élő kortársak Arany-parafrázisairól. A kiállítás ezekből a kéziratokból és videointerjúkból is bemutat egy válogatást. Kiemelte, hogy az emlékév keretében több konferenciakötetet is megjelentetnek, a kiállításhoz készítenek egy katalógust is, valamint a kortárs költőknek az OSZK kézirattára felkérésére írt szövegeiből szintén összeállítanak egy kiadványt. A tervek szerint az Arany János és a korabeli művelődéstörténet című tanulmánykötet már március elejére elkészül, a Kossuth Kiadóval közösen jelentetik meg a Toldi száz évvel ezelőtti díszkiadásának hasonmását, valamint az MTA Könyvtárral közösen kiadják a Zichy Jenő illusztrálta Arany-balladák fakszimile kötetét is.
Sudár Annamária, az emlékév egyik szervezője elmondta, hogy az OSZK a Magyartanárok Egyesületével és a Magyar Olvasástársasággal közösen Te aranyok Aranya! címmel szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos és középiskolás diákok számára. A verseny fővédnöke Kányádi Sándor költő lesz. A területi döntőket október 14. és november 17. között az ország hét különböző helyszínén tartják, a döntőt a nemzeti könyvtárban rendezik.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!