Fotó: Kristó Róbert
A vasárnap esti gálával zárult Csíkszeredában a 10. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója, amelyen a táncelőadások és a szakmai értekezések is sok érdeklődőt vonzottak.
2014. október 19., 18:132014. október 19., 18:13
A résztvevő csíki, marosvásárhelyi, nagyváradi, sepsiszentgyörgyi és udvarhelyi hivatásos együttesek mindannyian a hagyományt éltetik, csak más és más kifejezési eszközök segítségével. „Több éve követem ezeket a találkozókat, negyedszer vagyok itt, így van rálátásom az erdélyi magyar hivatásos táncegyüttesek tevékenységére” – emelte ki lapunknak Mihályi Gábor.
Hozzáfűzte, hogy a Magyar Táncművészek Szövetsége elnökeként szorgalmazta, hogy 2012-ben vegyék fel az erdélyi hivatásos tánccsoportokat a magyarországi szakmai szervezetbe.
A találkozó egy nagy néptáncünnep
„Rendkívül fontosnak találom ezt a vándortalálkozót, mert itt nemcsak arról van szó, hogy bizonyos előadásokat bemutatnak a rendezvényt fogadó városban, hanem az együttesek is megismerik egymás művészetét, barátságok szövődnek, inspirálják egymást, valamint a vezetőik is meg tudják beszélni ügyes-bajos dolgaikat. Lényeges, hogy találkoznak a szakmával is, mivel mindig létrehozunk egy értékelő bizottságot, amely véleményt formál az előadásokról, ez pedig a koreográfusok, együttesvezetők számára hasznos lehet az elkövetkező produkcióik létrehozásában. Mindenekfelett ez egy nagy néptáncünnep” – értékelte a találkozót Mihályi.
Kíváncsiak voltunk, hogy mennyire őrzik a népzene- és néptánchagyatékot ezek az együttesek, ugyanis nagyon változatos előadásokat láthattunk az elmúlt hétvégén. Voltak olyan együttesek, amelyek igyekeztek a néptánctípusokat teljes mértékben beemelni a produkcióikba, mint például a házigazda Hargita Együttes a Vándorúton című előadásban, mások viszont a zenét és a táncot lényegesen átdolgozták csak bizonyos elemeket őrizvén meg belőle, és modernebb témákat dolgoztak fel, mint ahogy tette ezt az Udvarhely Táncműhely A köz című produkciójában, vagy a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a Gábor Áron táncjátékban.
„Én úgy látom, hogy minden együttes azon iparkodik, hogy a hagyományt megmentse, hiszen nekünk ez az elsődleges küldetésünk. Olyan közlési módokat kell találni, hogy az a hagyomány, amelyet egy organikus világban egy közösség éltetett, ebben a mi elembertelenedő, urbánus világunkban is képes legyen megszólítani a közönséget. – mutatott rá a szakember. – Mivel ez a hagyomány rendkívül humanista, hiszen az ember saját szórakoztatására, saját érzései kifejezésére találta ki – legyen az ének, legyen az tánc vagy akár megfaragott eszköz –, úgy vélem ezt meg tudjuk tenni. Minden lehetőséget fel kell használni, ami ezt segíti, de vigyázni kell, hogy a hagyomány alapüzenete ne sérüljön, még akkor sem, ha mai modernebb formákkal termékenyül meg egy-egy előadásban.”
Öt együttes – öt kifejezésmód
Mihályi Gábor szerint mind az öt együttes különböző módon próbálja ezt a küldetést teljesíteni. „A művészetnek nincsenek határai, itt az a fontos, hogy az előadás működjön és érje el az elvárt hatást. Ha ezt meg tudja tenni, akkor a hagyomány rögzült állapotának a bemutatása lehet legalább olyan jó, mint az abból ihletést nyerő, csak kódoltan a mozdulatokban és zenében megjelenő színpadi alkotás” – tette hozzá.
A találkozó harmadik estéjén, szombaton egyébként Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára is jelen volt, aki köszöntőbeszédében kiemelte, hogy egy nagyon fontos rendezvényre érkezett. „A magyar kulturális identitásunk egyik legfontosabb őrzője az anyanyelvünk. Anyanyelviségünk nemcsak a verbális megnyilvánulást jelenti, hanem kifejezésmódjai között ott szerepel a népzene és a néptánc is” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy ezek olyan értékek, amelyek őrzése „a 24-ik órában vált mindannyiunk feladatává”, ehhez pedig jelentősen hozzájárult az 1972-ben indult táncházmozgalom. „E mozgalom művelői hozták létre a találkozón jelen lévő hivatásos együtteseket, akik a legmagasabb szinten éltetik és adják tovább az anyanyelviségünkhöz tartozó értékeket” – mutatott rá Hoppál Péter. Azt is hangsúlyozta, hogy a harmadik Orbán-kormány mindent megtesz azért, hogy létrehozzon egy olyan kulturális alapellátást, amely nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében elősegíti ezeknek az intézményeknek a működését.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!