Hirdetés

Az anyagtalanság színei

•  Fotó: Horváth László

Fotó: Horváth László

Egy hónapig látogatható a Zoltán Katy festményeiből összeállított kiállítás a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében. A művész szerint „anyagtalan képein” a láthatatlan színek is láthatóvá válnak.

Kiss Előd-Gergely

2016. január 17., 19:022016. január 17., 19:02

A kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében tekinthető meg Zoltán Katy festőművész legújabb kiállítása.

„Tulajdonképpen a lelkem mélyéről fakadnak fel ezek a színek. A képeket anyagtalanság jellemzi, ha megfigyelik a képeket, nem érződik rajta az anyag, ellenben a transzparens, láthatatlan színek is láthatók ” – fejtette ki a kolozsvári festőművész a tárlat csütörtök esti megnyitóján. Elmondta: élete legnagyobb szerelme a klasszikus zene, a képek a zene fájdalmas keresését jelenítik meg.

„Sosem tartottam magam festőnek, az lettem, de mindig ott élt bennem a zene, belőle táplálkoztam, nem is tudtam dolgozni másképp, csak a zene mellett” – magyarázta. Mint részletezte, egyik kedvenc zeneszerzője Beethoven, a róla, illetve a zenéjétől ihletve készült festményeiből három tárlat is nyílt korábban. A negyvenkét Beethoven-kompozíciót mind egy-egy szonáta ihlette. Zoltán Katy elmondta: gyerekportrékat is fest, mert nagyon szereti a gyerekeket, azt azonban nem tudja megmondani, hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy korábban gyermekgyógyászati asszisztensként is dolgozott. „A gyermeki világ csodálatos, és a gyerekek is szerettek engem, nemcsak én őket” – mondta Zoltán Katy.

Albertné Simon Edina konzul a Krónikának elmondta: Kántor Lajos irodalomtörténész kereste meg a főkonzulátust a tárlat ötletével. „Elsősorban a színek világa fogott meg minket, amikor a főkonzul úrnak megmutattam a képeket, ő rögtön azt mondta, hogy mutassuk be ezeket attól függetlenül, hogy egy kevésbé ismert művészről van szó, aki élete nagy részében orvosi karriert futott be. Nagyon szeretett volna egy olyan kiállítást, ahol a helyi magyarság láthatja képeit, így aztán örömmel felkaroltuk” – magyarázta a konzul. A tárlat egy hónapon keresztül látható a konzulátus udvari rendezvénytermében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés