Hirdetés

Az Alter-Native fesztivált népszerűsítik a szervezők

Kedvcsináló vetítést szerveztek kedden este a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál szervezői, valamint a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai Csíkszeredában, amelynek során a 2010-es versenyre benevezett hat legjobb rövidfilmet láthatta a népes közönség.

Forró Gyöngyvér

2011. március 31., 08:552011. március 31., 08:55

A fesztivál tavaly volt 18 éves, 1993-ban magyar filmszemlének indult, ahol az elmúlt 40 év legjobb magyar alkotásait szerették volna bemutatni. Mára azonban átalakult az elképzelés: 30 percnél rövidebb, 3 évnél nem régebbi filmek kerülnek be a fesztivál programjába a világ minden tájáról. Tavaly közel 700 filmet neveztek be, végül egy 9 és fél órás versenyprogram állt össze.

Kósa András László, az Alter-Native egyik szervezője elmondta, néhány éve úgy tapasztalják, csökken az érdeklődés a fesztivál iránt, így idén szeretnék minél több helyen népszerűsíteni a novemberben sorra kerülő rendezvényt. A filmeket Székedi Ferenc újságíró mutatta be. Elsőként a Kacsaátkelőhely című spanyol–baszk rövidfilmet vetítették, amelyben az alkotó azt mutatta be, hogy különböző híres rendezők miként használták filmjeikben a kacsákat, libákat.

A francia Bastien Dubois Madagaszkár, egy útinapló című animációja tavaly az Erdély Tv díját nyerte el a fesztiválon. Az alkotás a madagaszkári bennszülöttek különleges halottkultuszával foglalkozik – az alkotó pedig mindezt egy európai turista szemüvegén át láttatja a nézőkkel. „A bennszülöttek egy-egy nagy döntés előtt hitük szerint találkoznak halottaikkal: kiásnak egy sírt, összegyűjtik a csontokat, és azokkal együtt tartanak egy – mai kifejezéssel élve – nagy bulit” – mesélte a nézőknek Székedi Ferenc.

Harmadikként egy szlovén film került terítékre, Milan Urbajs Mátyás király című alkotása, amely elnyerte a legjobb diákfilmért járó Simó Sándor Emlékdíjat. A Román Nemzeti Filmintézet díjával jutalmazott Paktum című film magyar–brit koprodukcióban született. A csíkszeredai vetítésen Adrian Sitaru A kalitka című filmje aratta a legnagyobb sikert, amely elnyerte a művelődésügyi minisztérium díját. Utolsóként a „rövidfilmek királya” került vetítésre, hiszen ez volt a legrövidebb, mindössze 4 perces alkotás, mégis elnyerte a 18. Alter-Native nagydíját. A spanyol Alberto Dorado Elveszve című alkotása Nyugat-Afrika végtelen tájaira, sivatagaira viszi el a nézőket, ahol a gyerekek is fegyvert viselnek.

Az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál az utóbbi közel két évtizedben nemcsak a szűkebb régiónkban, hanem egész Európában, valamint a világ más tájain élő filmalkotók számára is fórummá vált. A fesztivál célja támogatni a független önkifejezést, a médiapiac tömegtermékeivel szembeni egyéni alternatívákat. A rendezvény a kezdetektől egyik fő feladatának tekintette a romániai és a magyarországi filmalkotók találkozásának biztosítását, valamint az együttműködésre való ösztönzést. A fesztivált népszerűsítő turné során az említett filmeket Székelyudvarhelyen is levetítették, ma pedig a kolozsvári közönséget várják a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Karának épületében 18 órától.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés