A Radu Jude által rendezett Aferim! című film nyerte a legtöbb díjat a román filmszakma legrangosabb eseményének számító 10. Gopo-gálán – közölték kedden a szervezők.
2016. március 29., 17:232016. március 29., 17:23
Az Aferim! összesen 13 díjat kapott, és a legfontosabb elismeréseket is elhódította, így megnyerte a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó kitüntetést. Ezen kívül a legjobb forgatókönyvért, a legjobb vágásért, a legjobb díszletért és a legjobb jelmezekért járó díjakat is az Aferim! kapta.
Teodor Corban és Alexandru Dabija színészek megnyerték a legjobb férfi főszereplőnek és mellékszereplőnek járó elismeréseket, Mihaela Sîrbu színésznő pedig a legjobb női mellékszereplőnek ítélt díjat kapta meg az Aferim!-ben nyújtott alakításáért.
A film sikere nem volt meglepetés, hiszen az Aferim! kapta a legtöbb jelölést a gála előtt. A román filmszakmában Radu Jude alkotásának volt tavaly a legnagyobb nemzetközi sikere, hiszen Ezüstmedve díjat nyert a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
A román filmdíjakra összesen öt játékfilm kapott jelöléseket, ezek között volt a Tudor Giurgiu által rendezett, Miért én? című alkotás, amelynek vágóját, Lemhényi Rékát a legjobb vágásért járó díjra, jelmeztervezőjét, Szélyes Andreát pedig a legjobb jelmezekért járó elismerésre jelölték. A jelöltek között volt még Péter Hilda színésznő, aki a legjobb női főszereplő díjáért szállt versenybe a Florin Şerban által rendezett Box című filmben nyújtott alakításáért.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!