
2010. augusztus 09., 10:162010. augusztus 09., 10:16
A fődíj mellett számos nyereményt adtak át a filmfesztivál díjkiosztó partiján, amely Görög Zita vezetésével a siófoki Coke Clubban zajlott. Az idei AXN Filmfesztiválra a korábbi évekhez hasonlóan közel 150 nevezés érkezett, így ismét nehéz dolga volt a zsűrinek, hogy kiválassza a tíz legjobb, döntőbe kerülő alkotást. Török Ferenc és Pálfi György filmrendezők döntése alapján a fődíjat László József vehette át Autóstop című alkotásáért.
A 23 éves marosvásárhelyi fiú, aki a kolozsvári Sapientián tanult film szakon, majd a bukaresti Ion Luca Caragiale Egyetemen államvizsgázott, nem volt ismeretlen az AXN Filmfesztivál zsűrije számára, hiszen a 2009-ben megrendezett versenyen második helyezést ért el Öngól című kisfilmjével. Hétperces Autóstop című filmje egy lány belső vívódásairól szól, akit szorongásai legyőznek. Az alkotás hőse telefonon azt közli édesanyjával, hogy busszal érkezik haza, ő azonban a gyorsabb, de kockázatosabb stoppolást választja. Innen adódnak a hol a valóságban, hol a lány képzeletében egymást követő kalandok.
Alkotásával kapcsolatosan László József elmondta: „Az Autóstop egy idei filmem, mivel ezt készítettem az államvizsgára. Ezt az alkotásomat korábban még nem neveztem be egyetlen versenyre sem, így nagyon örültem, hogy sikerült nyerni vele. A sikerben segítettek a színészek is, hiszen játékukkal gazdagították a produkciót, ezúton is szeretnék nekik köszönetet mondani.”
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.