
Fotó: MTI
2009. március 24., 09:502009. március 24., 09:50
Benedek Elek, a „nagy mesemondó”, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője 1889-ben Pósa Lajossal együtt indította az első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklapot, Az Én Újságomat, majd megalapította a Cimbora című gyereklapot és szerkesztője volt a Kis Könyvtár ifjúsági sorozatnak, amelynek folytatása később Benedek Elek kis könyvtára címmel jelent meg. Versei, színművei, regényei, történelmi és irodalomtörténeti írásai mellett publicisztikai munkássága is jelentős.
Hunyadi László szobrászművész az erdélyi magyarság múltját és jelenét híven tükröző köztéri szobraiért, domborműveiért kaphatta meg az elismerést. A művész egyebek mellett Benedek Elek, Tamási Áron, Orbán Balázs, Apor Vilmos, Barabás Miklós, Petőfi Sándor és Szent István király szobrát is megmintázta. Rajtuk kívül az Angelica leánykar és karnagya, Gráf Zsuzsanna európai rangú kórusművészetéért, Regőczi István atya magyarságmentő papi szolgálatáért, Seregélyes Tibor a Kárpát-medence növényvilágának képi megörökítéséért, idősebb és ifjabb Rubik Ernő mérnöki alkotó tevékenységükért, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola pedig 230 éves művészeti és nevelő munkájáért vehette át a díjat.
A Magyar Örökség díjat Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. A díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.