Hirdetés

Átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat

Ünnepélyes gálaműsor keretében adták át a másodszor odaítélt Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat kedd este Kolozsváron, a sétatéri Kaszinóban.

Kiss Előd-Gergely

2014. január 22., 17:472014. január 22., 17:47

Az RMDSZ által tavaly megalapított díjjal ezúttal Kézdi Imola kolozsvári színművész, Vida Gábor marosvásárhelyi író és Veres Szabolcs szatmárnémeti képzőművész eddig munkásságát ismerték el.

„Két évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj létrehozásakor az a gondolat vezérelt, hogy a mi szerény eszközeinkkel évente egyszer, a Magyar Kultúra Napján mondjunk köszönetet olyan alkotóknak, akik a kulturális értékteremtésben a mi megítélésünk szerint jelentős eredményt értek el” – emlékeztettet ünnepi felszólalásában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A politikus hangsúlyozta, noha a Himnusz születésének napja ünnepnap, maga a kultúra nem lehet csak ünnepi, hanem a mindennapok része kell hogy legyen. A rendezvényt Bogdán Zsolt kolozsvári színművész köszöntő beszéde nyitotta meg, majd az RMDSZ-elnök beszéde után a három díjazott laudációja, valamint a díjak átadása következett.

Az előadóművészet kategóriában díjazott Kézdi Imolát kollégája, Hatházi András laudálta. Hatházi felelevenítette Kézdi Imolának a Kolozsvári Állami Magyar Színházban játszott fontosabb szerepeit. „Az ember nem helyettesíthető, nem pótolható, főleg ha már megkerülhetetlen, mint Kézdi Imola” – zárta szavait Hatházi András.

Az irodalom kategóriában elismert Vida Gábor egyik művéből Lövétei Lázár László, a csíkszeredai Székelyföld folyóirat főszerkesztője olvasott fel egy rövid részletet, majd Vida írói pályaképét ismertette, és újabb regények megírására biztatta az írót.

Harmadikként Veres Szabolcs képzőművész vehette át a díjat. Ferenczi Szilárd laudációjában elmondta: Veres már hatéves korában festőnek készült, rövid idő alatt elsimert lett, festményei eljutottak többek között Debrecenbe, Münchenbe és New Yorkba is. A díjazott jelenleg a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem tanít.

Az elismerést – amellyel Sánta Csaba kisplasztikája, egy a Könczey Elemér által tervezett emléklap és 10 ezer lej pénzjutalom jár – Kelemen Hunor szövetségi elnök adta át a díjazottaknak. Az eseményt a Jazzybirds együttes koncertje zárta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés