Hirdetés

Átadták a Magyar Művészetért Díjakat

Lendvay József hegedűművész, Nagy Ervin színművész, Schilling Árpád rendező, Szórádi Zsigmond szobrászművész, valamint a sepsiszentgyörgyi Ütő Gusztáv festőművész, a performansz és az akcióművészet legismertebb erdélyi magyar képviselője vehette át pénteken a Magyar Művészetért Díjat Budapesten.

MTI

2013. június 09., 15:442013. június 09., 15:44

A Magyar Művészetért Posztumusz Díjat a tavaly év végén elhunyt Jakobovits Miklós nagyváradi festőművésznek ítélte a kuratórium. Ütő Gusztáv 1982-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett, mestere Abodi Nagy Béla volt. A performansz elkötelezett híve, számos performansz-találkozó szervezője. A sepsiszentgyörgyi népművészeti iskola tanára, az Európai Idő című hetilap grafikai szerkesztője.

Lendvay József Liszt Ferenc-díjas hegedűművész számos nemzetközi verseny győztese, 1996-ban a svájci Varga Tibor Nemzetközi Hegedűverseny első helyezettje, a következő évben abszolút nyertese volt. Több alkalommal vendégszerepelt a Vatikánban, a pápai bronz medál kitüntetettje. Magyarországon főleg a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein lép fel – olvasható Gubcsi Lajosnak, a kuratórium vezetőjének az MTI-hez eljuttatott méltatásában.

Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színész sokoldalú művész, több szerepkörben kapott bizonyítási lehetőséget, így sikerült elkerülnie az alkatának megfelelő skatulyákat. Prózai színészként és énekes szerepekben is nagy sikert aratott, de mozgásszínházi produkciókban is játszik.

Schilling Árpád rendező, a Krétakör művészeti vezetője 2000-ben alakította a korábban ad-hoc jelleggel működő Krétakör Színházat állandó társulattá, amely innentől kezdve minden évben két-három új bemutatóval jelentkezik. Legfontosabb díjai közé tartozik a moszkvai Sztanyiszlavszkij-díj, a Francia Kulturális Minisztérium Lovagrendje és az Európai Bizottság által alapított Európai Színházi Díj. A szentgyörgyi Osonó Színházműhellyel is dolgozott együtt.

Szórádi Zsigmond szobrászművész a kortárs köztéri szobrászat egyik legmarkánsabb képviselője, műveit nem a műteremnek, hanem a közösségnek szánja. A közteret tartja állandó kiállító helyének, készít kisplasztikákat, domborműveket, emléktáblákat, díjakat, plaketteket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés