
Fotó: tóth lászló
Három egymást követő napon láthatók Székely Csaba marosvásárhelyi író nagy sikerű Bányavidék-trilógiájának darabjai, az előadásokat öt teátrum viszi színre márciusban Pécsen.
2014. február 13., 20:502014. február 13., 20:50
2014. február 13., 20:502014. február 13., 20:50
A Pécsi Harmadik Színház által játszott, Vincze János rendezte Bányavirágot március 10-én, a Pécsi Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház által Bérczes László rendezésében bemutatott Bányavakságot március 11-én, a budapesti Szkéné Színház és a FÜGE Egyesület Csizmadia Tibor rendezte Bányavíz című előadását március 12-én láthatja a közönség – írta a Pécsi Nemzeti Színház csütörtöki közleményében.
Hozzátették: a Bányavirág és a Bányavíz című előadásnak a Pécsi Harmadik Színház, a Bányavakságnak a Pécsi Nemzeti Színház ad otthont.
„Úgy hisszük, nem tanulság nélkül való ezen alkotások színpadi feldolgozásával ily módon találkozni, a trilógia bemutatása három önálló, húsbavágóan mai témát feszegető mű érvényes színpadi megfogalmazását ígéri\" – jegyezte meg a teátrum.
A közlemény kitér arra, hogy a trilógia első két darabjának hazai felfedezése a Pécsi Országos Színházi Találkozókhoz (POSZT) kötődik. A Bányavirágot 2011-ben a dramaturgok és a kritikusok is az évad legjobb drámájává választották, írója Szép Ernő-jutalmat és a Nyílt Fórum Vilmos-díját kapta teljesítményéért. A tragikomédiát angolból olaszra fordítva a közelmúltban Rómában is bemutatták.
A pécsi nemzeti utalt arra, hogy a Bányavakságot ugyancsak a POSZT-on ismerhette meg a szakma és a közönség, a Bányavíz pedig első díjat hozott alkotójának a budapesti Örkény Színház drámapályázatán.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!