Arany költészetének egyenes ági leszármazottja

•  Fotó: Szabó Tünde/Főtér.ro

Fotó: Szabó Tünde/Főtér.ro

Lövétei Lázár László Alkalmi című verseskötetét mutatták be a hét végén Kolozsváron. Egyed Péter méltatása szerint ez a líra egyenes ági leszármazottja Arany János költészetének.

Kiss Előd-Gergely

2017. január 30., 13:532017. január 30., 13:53

„Nagyon jól sikerült kötet, hiszen azt bizonyítja, a kortárs magyar költészet egyenes ági leszármazottja is lehet Arany János költészetének. Emellett a kitűnő líra olyan lelkiséget jelenít meg, amely mintegy megteremti saját helyét a világban” – méltatta Egyed Péter író, filozófus Lövétei Lázár László Alkalmi című, a Sétatér Könyvek sorozatban megjelent kötetét Kolozsváron.

Az eseményen, amelynek a Bulgakov Irodalmi Kávéház adott otthont, Egyed Péter kifejtette, a kötet versei megjelenítik az erdélyi mindennapokat, miközben egyfajta lelkiség is érezhető a kötetben, ahogy a költő próbálja megtalálni önmagát. „Megmutatja, a szerző miként létezik közvetlen környezetében, az pedig hogyan van benne Csíkszentdomokosban, illetve hogy Csíkszentdomokos miként létezik a világban” – fejtette ki Egyed Péter. Mint részletezte, az ember életének a feléhez érve sok kérdéssel szembesül: a vallásos ember számára megjelenik ilyenkor Isten kérdések és válaszok formájában – ezekkel is találkozhat az olvasó a kötetben. Az benne a művészet, hogy a hétköznapok töredékeiben az egész, az élet egésze is megjelenik, filozófiailag is sikerül megragadniuk a verseknek a lényeget. A kötet ugyanakkor megmérettetés, egyfajta tükörbe nézés is.

Egyed Péter úgy értékelt, a könyv jól összefogott motívumokból építkezik, így előkelő helyen szerepel Lövétei Lázár László köteteinek sorában. Hozzáfűzte, a versek nyelvezete rendkívül választékos, ma már ritkán használt kifejezések bukkannak fel benne, mint például a „vajha”. „A világ csodája, hogy a költő bízik abban, hogy az olvasó érteni fogja a »vajha« kifejezést” – fogalmazott a méltató. A szerző a kötet címét is adó alkalmiságról értekezett a rendezvényen. Elmondta, Király Zoltán kérte fel a kiadvány összeállítására, a versek egy része egyébként más kötetekben is megjelent. A közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva ugyanakkor elmondta, a vers témája határozza meg a formát, azaz azt, hogy a szerző a számtalan versműfajból épp melyiket választja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra