
Fotó: Szabó Tünde/Főtér.ro
Lövétei Lázár László Alkalmi című verseskötetét mutatták be a hét végén Kolozsváron. Egyed Péter méltatása szerint ez a líra egyenes ági leszármazottja Arany János költészetének.
2017. január 30., 13:532017. január 30., 13:53
„Nagyon jól sikerült kötet, hiszen azt bizonyítja, a kortárs magyar költészet egyenes ági leszármazottja is lehet Arany János költészetének. Emellett a kitűnő líra olyan lelkiséget jelenít meg, amely mintegy megteremti saját helyét a világban” – méltatta Egyed Péter író, filozófus Lövétei Lázár László Alkalmi című, a Sétatér Könyvek sorozatban megjelent kötetét Kolozsváron.
Az eseményen, amelynek a Bulgakov Irodalmi Kávéház adott otthont, Egyed Péter kifejtette, a kötet versei megjelenítik az erdélyi mindennapokat, miközben egyfajta lelkiség is érezhető a kötetben, ahogy a költő próbálja megtalálni önmagát. „Megmutatja, a szerző miként létezik közvetlen környezetében, az pedig hogyan van benne Csíkszentdomokosban, illetve hogy Csíkszentdomokos miként létezik a világban” – fejtette ki Egyed Péter. Mint részletezte, az ember életének a feléhez érve sok kérdéssel szembesül: a vallásos ember számára megjelenik ilyenkor Isten kérdések és válaszok formájában – ezekkel is találkozhat az olvasó a kötetben. Az benne a művészet, hogy a hétköznapok töredékeiben az egész, az élet egésze is megjelenik, filozófiailag is sikerül megragadniuk a verseknek a lényeget. A kötet ugyanakkor megmérettetés, egyfajta tükörbe nézés is.
Egyed Péter úgy értékelt, a könyv jól összefogott motívumokból építkezik, így előkelő helyen szerepel Lövétei Lázár László köteteinek sorában. Hozzáfűzte, a versek nyelvezete rendkívül választékos, ma már ritkán használt kifejezések bukkannak fel benne, mint például a „vajha”. „A világ csodája, hogy a költő bízik abban, hogy az olvasó érteni fogja a »vajha« kifejezést” – fogalmazott a méltató. A szerző a kötet címét is adó alkalmiságról értekezett a rendezvényen. Elmondta, Király Zoltán kérte fel a kiadvány összeállítására, a versek egy része egyébként más kötetekben is megjelent. A közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva ugyanakkor elmondta, a vers témája határozza meg a formát, azaz azt, hogy a szerző a számtalan versműfajból épp melyiket választja.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!