2011. július 18., 12:022011. július 18., 12:02
Az egyelőre nem hivatalos változatokat pénteken vették fel Bécsben - írta az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) nemzetiségekkel foglalkozó honlapján.
Az osztrák himnusz módosításáról július 13-án állapodott meg az osztrák parlamenti pártok többsége, a nemek esélyegyenlőségének jegyében. A jelenleg érvényes dalszövegben ugyanis Ausztria „nagy fiai\" szerepelnek, és a most bejelentett politikai megállapodás alapján Ausztria „nagy leányairól\" is szó lesz majd benne.
Az aradi születésű Raimondi Ildikó operaénekesnő, aki 1991 óta a Bécsi Állami Opera társulatának tagja, ingyenesen működött közre a felvételek elkészítésében. A himnusz megváltoztatását Maria Rauch-Kallatt egykori miniszter kezdeményezte, az új verziókat a jogi engedélyezések után CD-n és az interneten is közzé akarják tenni.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!