
2012. június 12., 08:292012. június 12., 08:29
Az Aradi Kamaraszínház harmadik alkalommal vett részt a rangos eseményen, és két produkcióval szerepelt a versenyprogramban. Heiner Müller Kvartett című, a szegedi MASZK Egyesülettel koprodukcióban készült darabját Balog József rendezésében, Éder Enikő és Harsányi Attila főszereplésével láthatta a közönség és a szakmai zsűri. Éder Enikő alakításáért a legjobb női főszereplő díját érdemelte ki. A másik darab, az Andaxínházzal közösen színpadra állított, Rejtőzködők című mozgásszínházi előadás a legjobb színpadi zene díját kapta. A két díjon kívül a darabok négy kategóriában kaptak jelölést – mondta az MTI-nek hétfőn Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti igazgatója.
A legjobb női főszereplő díjára két színésznőt jelöltek, Éder Enikő mellett a szintén az aradi társulatban dolgozó Góbi Ritát a Rejtőzködőkben nyújtott alakításáért. Szintén a Rejtőzködőkért kapott jelölést Zsalakovics Anikó a legjobb koreográfia kategóriában. A Kvartett a legjobb előadásnak járó nagydíjra és a darabban szereplő Harsányi Attila a legjobb férfi főszereplő díjára kapott jelölést. Az előadás korábbi fesztiválokon is jól szerepelt.
Tavaly Éder Enikő a gyergyószentmiklósi 9. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon Merteuil szerepének megformálásáért elnyerte a legjobb női alakítás díját, az előadás pedig a piteşti-i Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztiválon a zsűri Interkulturális Párbeszéd díját érdemelte ki. Az Aradi Kamaraszínházat a tavalyi nagybányai fesztiválon is két díjjal jutalmazták. Idén huszadik alkalommal rendezték meg Románia legrégebbi színházi fesztiválját. A romániai színházakon kívül olaszországi, magyarországi és japán társulatokat, illetve koprodukciókat láthatott a közönség és a szakma a Radu Macrinici drámaíró által életre hívott nagybányai eseményen.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.