Hirdetés

Arad lesz az idén a romániai kisebbségi színházak fővárosa

Arad lesz az idén a romániai kisebbségi színházak fővárosa, hiszen a nyugat-romániai településen szervezik meg az V. Interetnikai Színházi Fesztivált, amely romániai színháztörténeti premiert is felvonultat.

MTI

2010. október 31., 10:322010. október 31., 10:32

Tapasztó Ernő fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: a 17 előadást és 17 színházat bemutató fesztivál november 8-15. között zajlik Aradon a három évvel ezelőtt alakult Aradi Kamaraszínház szervezésében.

Az eseménynek több újdonsága is lesz, hiszen a fesztivál először ölti verseny formáját. Tapasztó szerint a versenyeztetés „új színt” ad a fesztiválnak, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy szakmai zsűrit nevezzenek ki, amely díjazni fogja a legjobb férfi és női főszereplőt, valamint legjobb férfi és női mellékszereplőt. A zsűrinek és az Aradi Kamaraszínháznak is lesz egy-egy különdíja, de kiosztják a fesztivál nagydíját is.

A zsűri elnöke a budapesti Jászay Tamás színházkritikus, a kiértékelő testületnek tagja még Zsehránszky István  romániai színházkritikus, Radu Macrinici romániai dramaturg, Szebeni Zsuzsa budapesti színháztörténész, valamint Nótáros Lajos, az Aradi Kamaraszínház művészeti tanácsadója.

A rendezvény másik újdonsága - ami egyben romániai színháztörténeti premiernek számít -, hogy a szervezők interneten közvetítik a fesztivál nyitó és záró előadását, a díjkiosztó gálát, akárcsak a minden esti előadást követő szakmai beszélgetéseket.

A fesztivál egyik célja a román közönség megszólítása, hiszen a fesztiváligazgató szerint közelebb kell vinni a többséghez a kisebbségek művészetét és kultúráját. Ennek az egyik legfőbb akadálya a nyelv, ezért a fesztiválon minden előadás román fordítással zajlik.

Az első Interetnikai Színházi Fesztivált - amelyen részt vett valamennyi romániai kisebbségi társulat - Bukarestben szervezték meg 2002-ben. Azóta vándorfesztiválként más-más helyszínen rendezik meg kétévenként. Az idei seregszemlén az összes romániai magyar színház, valamint két német (a nagyszebeni és a temesvári) és a bukaresti Zsidó Állami Színház vesz részt.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés