
2012. szeptember 28., 09:292012. szeptember 28., 09:29
„Hallottunk-e egyebet évek óta, mint hogy meghalt a vers? Nagyképű, hamis pátoszú álpapok naponta mondanak halotti beszédet fölötte, s a két látó szemére megvakított, zaklatott ember már-már csakugyan hajlandó halottat látni az üres koporsóban” – hangzik el Dsida Jenő szövege a „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...” című, most újra műsorra tűzött pódiumesten, amelyen nemcsak a fiatalon elhunyt költő verseiből, de leveleiből, prózai szövegeiből is részletek hangzanak el.
A nagy sikerű előadást, amelynek szerkesztő-rendezője Szugyiczky István szatmári színművész, örökös tag, a következő napokban több erdélyi színpadon is láthatja a nagyérdemű. Szatmárnémetiben vasárnap este 7 órától, Marosvásárhelyen október 5-én, Csíkszeredában 6-án, Sepsiszentgyörgyön 7-én, majd ismét Marosvásárhelyen 8-án lép fel a költőt megidéző előadással Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas Érdemes Művész és Csutak Réka színművész – mindketten a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagjai, valamint Kovács Éva, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Poór Lili-díjas örökös tagja.
A nagy sikerű előadást a múlt évadban mutatták be Szatmárnémetiben a költészet napja alkalmából. „Az egyetemes magyar irodalom egyik állócsillagát idézzük. Kivételes képességű költő, nagy tehetséggel megáldott, érzékeny lélek. A kínok, bajok roncsolták testét, de szellemét csiszolták, és költészetét igazgyöngyökké nemesítették” – olvasható az előadás szórólapján.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.