Anyaméh – egy szerelem újjászületése

A nemzetközi fesztiválokon részt vevő magyar filmek felületes ismertetéséből ugyanis nem derült ki sok minden az alkotásról, csupán az, hogy egy szerelmi drámáról van szó, már föl is készültem arra, hogy a főszereplő nő szerelme elvesztése fölötti fájdalmát fogjuk 107 percen keresztül szemléletes képekben látni, ezt a fájdalmat pedig csak a megszülető gyermeke iránti szeretete fogja csillapítani valamelyest a film végére, nem számítottam ugyanis arra a fordulatra, ami bekövetkezett. A film két gyerek bárgyú szerelmi történetének bemutatásával kezdődik a messzi északon: Rebecca nagyapjához érkezik látogatóba, időközben azonban megismeri a kis Tommyt, kettejük között pedig aranyos gyermekrománc bontakozik ki, amely azonban hamarosan félbeszakad, Rebecca ugyanis Tokióba kénytelen utazni édesanyjával, ahol egy 72. emeleti lakásban él 12 évig. Majd immár felnőtt nőként (Eva Green remek alakításában) váratlanul visszatér megkeresni Thomast (Matt Smith), aki, amint megpillantja gyerekkori szerelmét, mindjárt el is felejti a nőt, ki éppen az ágyában hever, és a románc ott folytatódik, ahol félbehagyták.

Eddig ugyebár nem túl érdekes a sztori, és pusztán azért nem unja a néző, mert a film lélegzetelállító képi világa – érdemes széles vásznon megnézni a kékes árnyalatokban, remekül filmezett tájakat – és az a bujkáló feszültség, amelyet valahogy már ebbe a nem túl eredeti történetkezdésbe is sikerült valahogy becsempészni, mindvégig ébren tartják a néző érdeklődését. A baj pedig egy csattanással érkezik. Míg Rebecca az út szélén pisilni készül, Thomast elgázolják, ami még mindig nem túl meglepő egy ilyen film esetében, Rebecca azonban elhatározza, hogy klónoztatni fogja, és megszüli szerelmét. Az igazi anya persze nincs elragadtatva, az apától azonban megkapja az engedélyt, igaz, a szülők nem szeretnék újra felnőni látni elvesztett gyermeküket, így elköltöznek.

Rebecca pedig megszüli azt az embert, akibe még mindig szerelmes, de nem mondja el neki, hogy az apja, aki autóbalesetben halt meg, tulajdonképpen az anyja is, hiszen 23 helyett 46 kromoszómát köszönhet neki. A végét nem árulom el, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy az első képkockák gyakorlatilag a történet végét mutatják be. Bár egyértelmű, hogy a klónozás veszélyeit ecseteli az alkotás, egyértelmű válaszokat nem kapunk, és talán nem is baj. Egy megdöbbentő történetet látunk fantasztikus képekben, remek alakításokkal, és bár még egyszer nem szeretnénk látni a filmet, emlékezetes marad. Kicsit azért furcsa, hogy Rebecca az idő múlásával valahogy mégsem akar öregedni, amikor a szerelme másodszor is felnő, akkor is ugyanolyan szép és fiatal, mint az első „fordulóban”, de ha nem így lenne, a történet is másként végződne.

Anyaméh (Womb), 2010. Írta és rendezte: Fliegauf Benedek. Producer: Muhi András, Gerhard Meixner, Roman Paul. Operatőr: Szatmári Péter. Zene: Max Richter. Szereplők: Eva Green, Matt Smith, Lesley Manville, Peter Wight, Lénárt István. Értékelés az 1–10-es skálán: 8