Hirdetés

Anyaméh – egy szerelem újjászületése

Nem sokat tudtam Fliegauf Benedek új filmjéről, a magyar–francia–német koprodukcióban készült Anyaméhről (Womb), amikor – mondhatni a véletlen folytán – beültem a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében megszervezett vetítésre, de jobb is így, talán épp a hiányos ismereteknek volt köszönhető a kellemes meglepetés, amely a film megtekintése után ért.

2011. június 07., 10:462011. június 07., 10:46

A nemzetközi fesztiválokon részt vevő magyar filmek felületes ismertetéséből ugyanis nem derült ki sok minden az alkotásról, csupán az, hogy egy szerelmi drámáról van szó, már föl is készültem arra, hogy a főszereplő nő szerelme elvesztése fölötti fájdalmát fogjuk 107 percen keresztül szemléletes képekben látni, ezt a fájdalmat pedig csak a megszülető gyermeke iránti szeretete fogja csillapítani valamelyest a film végére, nem számítottam ugyanis arra a fordulatra, ami bekövetkezett. A film két gyerek bárgyú szerelmi történetének bemutatásával kezdődik a messzi északon: Rebecca nagyapjához érkezik látogatóba, időközben azonban megismeri a kis Tommyt, kettejük között pedig aranyos gyermekrománc bontakozik ki, amely azonban hamarosan félbeszakad, Rebecca ugyanis Tokióba kénytelen utazni édesanyjával, ahol egy 72. emeleti lakásban él 12 évig. Majd immár felnőtt nőként (Eva Green remek alakításában) váratlanul visszatér megkeresni Thomast (Matt Smith), aki, amint megpillantja gyerekkori szerelmét, mindjárt el is felejti a nőt, ki éppen az ágyában hever, és a románc ott folytatódik, ahol félbehagyták.

Eddig ugyebár nem túl érdekes a sztori, és pusztán azért nem unja a néző, mert a film lélegzetelállító képi világa – érdemes széles vásznon megnézni a kékes árnyalatokban, remekül filmezett tájakat – és az a bujkáló feszültség, amelyet valahogy már ebbe a nem túl eredeti történetkezdésbe is sikerült valahogy becsempészni, mindvégig ébren tartják a néző érdeklődését. A baj pedig egy csattanással érkezik. Míg Rebecca az út szélén pisilni készül, Thomast elgázolják, ami még mindig nem túl meglepő egy ilyen film esetében, Rebecca azonban elhatározza, hogy klónoztatni fogja, és megszüli szerelmét. Az igazi anya persze nincs elragadtatva, az apától azonban megkapja az engedélyt, igaz, a szülők nem szeretnék újra felnőni látni elvesztett gyermeküket, így elköltöznek.

Rebecca pedig megszüli azt az embert, akibe még mindig szerelmes, de nem mondja el neki, hogy az apja, aki autóbalesetben halt meg, tulajdonképpen az anyja is, hiszen 23 helyett 46 kromoszómát köszönhet neki. A végét nem árulom el, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy az első képkockák gyakorlatilag a történet végét mutatják be. Bár egyértelmű, hogy a klónozás veszélyeit ecseteli az alkotás, egyértelmű válaszokat nem kapunk, és talán nem is baj. Egy megdöbbentő történetet látunk fantasztikus képekben, remek alakításokkal, és bár még egyszer nem szeretnénk látni a filmet, emlékezetes marad. Kicsit azért furcsa, hogy Rebecca az idő múlásával valahogy mégsem akar öregedni, amikor a szerelme másodszor is felnő, akkor is ugyanolyan szép és fiatal, mint az első „fordulóban”, de ha nem így lenne, a történet is másként végződne.

Anyaméh (Womb), 2010. Írta és rendezte: Fliegauf Benedek. Producer: Muhi András, Gerhard Meixner, Roman Paul. Operatőr: Szatmári Péter. Zene: Max Richter. Szereplők: Eva Green, Matt Smith, Lesley Manville, Peter Wight, Lénárt István. Értékelés az 1–10-es skálán: 8


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés