
Megszavazták a képviselőház és a szenátus együttes ülésén a román közszolgálati televízió (TVR) igazgatótanácsának új összetételét, az intézmény vezetőjét azonban egyelőre nem választották meg, így az elnök-vezérigazgatói tisztséget Stelian Tănase továbbra is ideiglenesen tölti be.
2014. április 02., 16:582014. április 02., 16:58
2014. április 02., 17:012014. április 02., 17:01
A testület korábbi tagjait decemberben leváltották, miután a televíziótársaság éves jelentését elutasította a parlament. Az igazgatótanácsba a kormány, a parlamenti pártok és az államelnöki hivatal delegált új tagokat.
Az RMDSZ Debreczeni Hajnal újságírót, Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosát javasolta a vezető testületbe. A szövetséget eddig Nagy Zoltán (Debreczeni Hajnal férje), Kelemen kabinetigazgatója képviselte az igazgatótanácsban, aki azonban államtitkári kinevezése nyomán összeférhetetlenné vált.
A titkos szavazással megválasztott új vezetőtanács 13 tagja kedden délután tette le a hivatali esküt a plénum előtt, megbízatásuk négy évre szól.
„Stelian Tănase újból ismertette, milyen problémákkal küzd a köztévé. Az ígéretek szerint a közeljövőben kapunk egy részletes pénzügyi elemzést a TVR anyagi helyzetéről, jövő héten pedig ismét összeül a két ház bizottsága, hogy döntsön az elnök személyéről\" – nyilatkozta a Krónikának Debreczeni Hajnal, aki korábban a TVR kolozsvári magyar szerkesztőségének munkatársaként dolgozott.
Közölte, egyelőre még nem körvonalazódik, konkrétan milyen megoldásokat, megszorításokat foganatosítanak a fizetésképtelenné vált tévé problémáinak megoldására, szerinte azonban ezeknek a lépéseknek nem szabad sérteniük a kisebbségi, ezen belül a magyar szerkesztőségek érdekeit.
„Nem tartom elképzelhetőnek, hogy megszorításokat alkalmazzanak a magyar szerkesztőségek esetében, hiszen a köztelevízió hatalmas gépezet, 2500 alkalmazottal, és ennek csak elenyésző része – mintegy 60 személy – dolgozik a magyar stúdióknál. Nem ezen a csekély számú magyar alkalmazotton múlik a köztévé anyagi helyzete\" – fejtette ki Debreczeni Hajnal.
Lapunk kérdésére úgy fogalmazott, bármilyen döntés is születik, ő azért fog dolgozni, hogy minden áron megvédje a magyar szerkesztőségek érdekeit. Stelian Tănase korábban elmondta, a brit közszolgálati műsorszolgáltató, a BBC modellje szerint kellene átszervezni a román közszolgálati televíziót, amely egyben azt is jelentené, hogy a társaságot összevonnák a közszolgálati rádióval, de elbocsátások is jöhetnek.
A közszolgálati tévének az évek folyamán mintegy 150 millió euróra rúgó adóssága halmozódott fel, így súlyos anyagi helyzete miatt félő, hogy elkerülhetetlenek lesznek az újabb elbocsátások. Tănase nemrég hangsúlyozta: a társaság a csőd szélén áll, mivel idei költségvetésének több mint felét a fizetések biztosítása emészti fel.
„Nem jelenthetem ki, hogy nem kell elbocsátanunk újabb embereket. A társaság fizetési alapja a költségvetés 20 százalékáról az elmúlt évben 41 százalékra emelkedett, idén pedig már az ötven százalékot is meghaladja. Egy cég, amely a büdzséjének több mint felét a bérekre költi, a csőd szélén áll\" – fejtette ki Stelian Tănase.
Azt is elmondta, a politikusok beavatkozása az utóbbi 20 évben a TVR összeomlásához vezetett. Az összes kormány a tévétársaság számára előnytelen döntéseket hozott. Victor Ponta miniszterelnök a sajtónak nyilatkozva kijelentette: Stelian Tănase minden támogatást megkap a kormány részéről a TVR újraszervezéséhez.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!