Hirdetés

Amit Kolozsvárról tudni kell

Tartalmaz mindent, amit a következő generációnak tudnia kell Kolozsvárról – jelentette ki Koós Ferenc, a Gaudeamus könyvesbolt tulajdonosa Gaal György és Gránicz Miklós Örök Házsongárd című művelődéstörténeti emlékalbumáról a Kolozsvár központjában található, az eseményre zsúfolásig megtelt könyvesboltban megrendezett könyvbemutatón.

Kiss Előd-Gergely

2010. október 28., 09:282010. október 28., 09:28

A rendezvényen részt vett Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja is. Gaal György élete történetének nevezte a könyv történetét, mint mondta, 1972-ben a Korunk című folyóiratban jelent meg a Házsongárdi temetőről szóló első tanulmánya.

Elmondta: gyakran szervezett „idegenvezetést” a temetőben, ilyenkor kisebb csoportoknak mutatta meg a magyar vonatkozású műemlék sírokat, ezért a tevékenységéért a Szekuritáté is „elővette”, közölték vele, hogy a temető nem rá tartozik, ne csapjon fel idegenvezetőnek. A kilencvenes évek sírrongálásai miatt kénytelen volt elkészíteni a ’97 óta elpusztított sírok jegyzékét. Gaal György ugyanakkor elmondta, míg korábbi munkáiban parcelláról parcellára mutatta be a magyar nemzet panteonjaként is emlegetett temetőt, az Örök Házsongárd albumban századról századra meséli el a temető és ezzel együtt a város történetét.

Az album fényképeit készítő Gránicz Miklós budapesti fotóművész Jókai Annát idézte: „Halott élők földjére lépünk, mert nem akarunk élőhalottak lenni”. A fotóművész elmondta, a kötet célja, hogy ismertesse Kolozsvár értékeit, a nemzet történelmének egy részét. „Az olvasókra bízzuk, hogy felfedezzék a különösen fontos részleteket” – mondta Gránicz Miklós. Hozzáfűzte, igazi kincsekre is bukkantak a Házsongárdban, aranytárgyakat, márványszobrokat találtak a kriptákban. A könyvbemutatón Wass Albert és Reményik Sándor versei hangzottak el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés