Hirdetés

„Magyar” lehet az idei UNITER-gála

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A sepsiszentgyörgyi és a kolozsvári magyar színházak ismét vezetik az UNITER jelöltlistáját, de a nagyszebeni Radu Stanca Színház magyar vonatkozású előadása is számos díjra esélyes.

2014. március 05., 20:112014. március 05., 20:11

Idén ismét magyar művészek és magyar vonatkozású produkciók lesznek a főszereplői a Román Színházi Szövetség (UNITER) április 28-ai díjátadó gálájának. Nemcsak azért, mert azt a marosvásárhelyi százéves Kultúrpalotában szervezik meg, hanem mert a legfontosabb díjakra magyar előadások alkotóit jelölte a szervezet.

A nagyszabású gála vásárhelyi beharangozó sajtóértekezletén Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója még arról beszélt, hogy „az ország legerősebb művészeti szervezete soha nem különböztette meg hátrányosan a magyar vagy német nyelven játszó társulatokat”. Ez idén is beigazolódott az Andreea Dumitru, Sebastian-Vlad Popa és Ionuţ Sociu színikritikusokból álló háromtagú zsűri jelölései alapján.

A két nagy esélyes a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A legjobb előadásnak járó díjra a szentgyörgyi teátrum Hamletjét, a kolozsváriak Viktor, avagy a gyermekuralom című előadását és a nagyszebeni Radu Stanca Színház és a budapesti Maladype Színház koprodukcióját, a Mester és Margaritát jelölték.

A Hamletet Bocsárdi László, a szentgyörgyi színház igazgatója, a Viktort a világhírű Silviu Purcărete, míg a Bulgakov regénye alapján készült szebeni koprodukciót a kolozsvári származású, Budapesten élő Balázs Zoltán rendezte – mindhárman esélyesek a legjobb rendezőnek járó díjra is.

Ilyen egybeesés a román színházi Oscarként is emlegetett UNITER-díjak két legfontosabb kategóriájának jelöltjei esetében ritkán fordul elő, de ez nem minden, hiszen a szentgyörgyi és a nagyszebeni előadást öt-öt, a kolozsvárit pedig összesen négy kategóriában jelölték.

A Hamlet főszerepéért Mátray László, mellékszereplőjeként pedig Pálffy Tibor is díjat kaphat, utóbbi Claudius szerepéért, de Bartha József képzőművészt is jelölte a zsűri a Hamlet díszleteiért. Ugyanebben a kategóriában a szebeni Mester és Margarita díszlettervezőit, Balázs Zoltánt és Velica Pandurut is jelölték.

A legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjra Bogdán Zsolt is esélyes, a legjobb női mellékszereplő díjáért pedig Albert Csilla izgulhat – mindketten a kolozsvári Viktor, avagy a gyermekuralom című előadásban nyújtott alakításukért. A szebeni előadás főszereplői, Marius Turdeanu és Mariana Mihu is alakítási díjra esélyesek.

Bocsárdinak négy jelölés után ötödször is esélye van arra, hogy „hazai előadással” legyen a legjobb rendező. 2012-ben már megkapta ezt a díjat a Caligula rendezéséért, ezt az előadást azonban nem a saját társulatával, hanem a craiovai Marin Sorescu Nemzeti Színházban vitte színre. A Hamlet címszerepéért jelölt Mátray Lászlót is régóta az UNITER alakítási díjainak várományosaként tartja számon a szakma.

A tavalyi naptári év kiemelkedő teljesítményeit jutalmazó gálát április 28-án a korábbi gyakorlathoz híven élőben közvetíti a román közszolgálati televízió – ezúttal a vásárhelyi Kultúrpalotából.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés